Távmunkahely: március végéig lehet pályázni
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján közzétett pályázati kiírás szerint a nagyobb támogatási összeget, távmunkahelyenként legfeljebb 755 ezer forintot a kereseti támogatásra, és annak járulékaira lehet elnyerni, illetve 30 ezer forintot képzésre.
Eszközök, konfigurációk vásárlásához is igényelhető segítség. Feltétel, hogy legalább 25 százalékos saját forráshoz igényeljen legfeljebb 75 százalékos, 150 ezer forintnál nem több támogatást a pályázó.
A kereseti támogatás legfeljebb a 70 ezer forintos bruttó keresetet és járulékait fedezi, a másfél éves foglalkoztatási kötelezettség csaknem fele időszakában. A távmunkásonként 30 ezer forintos képzési támogatást november 30-ig kell felhasználni.
A pályázati kiírás szerint minden támogatott vállalkozásnál a menedzsment legalább egy tagjának is el kell sajátítania a távmunka ismeretek egységes távoktatási anyagát amely szervezési, munkajogi, adózási kérdésekkel is foglalkozik. A munkáltató képviselőjének ez a tanfolyam díjköteles. A támogatással alkalmazott távmunkásoknak is el kell végezniük október 30-ig a tanfolyamot, de az számukra díjmentes.
A pályázatokat március 26-ig nyújthatják be a távmunkahelyeket létesítők. A Munkaerőpiaci Alap 600 millió forintot biztosít a finanszírozáshoz.
Ingyen segítenek a külföldre kacsintgatóknak
Nem találnak egymásra a cégek és a munkavállalók
Kevesebb bevétellel is lehet pályázni
MTI