Tender Recsken: kapkodnak a bányáért
Papp Béla elmondta: a pályázat meghirdetésére azt követően került sor, hogy két év leforgása alatt jelentősen, 2.000 dollárról, 7.000-8.000 dollárra nőtt a réz világpiaci ára, vagyis immár gazdaságosan kitermelhető a recski, 700-800 millió tonnásra becsült ércvagyon.
Ezt bizonyítja, hogy máris négy nemzetközi bányászati társaság vásárolta meg a tenderkiírást - tette hozzá.
A vezérigazgató felidézte, hogy a recski ércvagyon kutatása és a bánya megépítése 1986-ra fejeződött be. Az akkor végrehajtott fejlesztés keretében két, egyenként 1.100 méteres aknát alakítottak ki, illetve a helyükre kerültek a bányagépészeti berendezések is.
Ugyanakkor az időközben zuhanó rézárak miatt az akkori állami vezetés 1987-ben leállította a további fejlesztéseket.
Végül az ÁPV Rt. javaslata alapján 1999-ben döntés született a bánya elárasztásáról. Erre azt köbvetően került sor, hogy hét éven át sikertelenül próbálta értékesíteni a céget az állami vagyonkezelő.
Papp Béla szakértői vélemények alapján úgy vélekedett, hogy a kitermeléshez szükséges beruházás értéke elérheti a 100 milliárd forintot is.
Az úgynevezett tárgyalásos eljárás a tervek szerint augusztus végéig fejeződik be - mondta a vezérigazgató.
A Magyar Telekom nélkül megy tovább a szlovén tender
Elkelt az Elmű tizede - az állami pénz nyert
Top secret ajánlat az Elmű-re
Ki nevet a végén? Egy kartellbiznisz története (hanganyag
MTI