1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy tanulmány minden eddiginél erősebb bizonyítékkal szolgál arra, hogy az amerikai kormányzat által javasolt étrend valóban segíthet elkerülni a szívinfarktust
Egy nagy léptékű tanulmány minden eddiginél erősebb bizonyítékkal szolgál arra, hogy az amerikai kormányzat által a vérnyomás csökkentése érdekében javasolt étrend valóban segíthet elkerülni a szívinfarktust és a szélütést

 A kutatók majd´ 25 éven keresztül követték nyomon 88 ezer egészséges nő életvitelét. A vizsgálati időszakban a hölgyek étkezési szokásait figyelték, illetve arra voltak kíváncsiak, hányak kaptak közülük szívrohamot, vagy szélütést. AKik ebben a tekintetben a legjobban szerepeltek, azok nagyjából úgy étkeztek, ahogy azt az amerikai kormányzat a magas vérnyomás elkerülése érdekében ajánlja.

Az Egyesült Államok Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézete által kifejlesztett DASH (Dietary Approach of Stop Hypertension) diétát egy, a szívbetegség elkerülése érdekében született étrendi ajánlásnak lehet tekinteni, mely a zöldség- és gyümölcsfélék, teljes kiörlésű gabonafélék, alacsony zsírtartalmú tejtermékek, magvak, hüvelyesek, illetve szárnyasok és halfélék fogyasztását helyezi előtérbe.

Az ezen termékcsoportokat előszeretettel fogyasztó asszonyok a vizsgálat eredményei szerint 24 százalékkal kevésbé voltak hajlamosak a szívinfarktusra, illetve körükben 18 százalékkal alacsonyabb volt a szélütés előfordulásának aránya az átlagos étkezési szokásokkal rendelkező amerikai hölgyekhez képest.

Korábbi kutatások már rámutattak arra, hogy az ilyen jellegű diéta segíthet megelőzni a magas vérnyomás, illetve koleszterin-szint kialakulását, mely tényezők akár szívinfarktushoz is vezethetnek.
A vizsgálatba bevont nők közül körülbelül 18 ezren - ha tudtak róla, ha nem - tulajdonképpen az alacsony vérnyomást elősegítő étrendet követték. Ők kétszer annyi zöldséget, gyümölcsöt, illetve gabonafélét fogyasztottak, mint a hölgyek 18 ezresre saccolt azon tábora, melynek tagjai inkább a tipikus amerikai ételeket részesítették előnyben.

A feltárt eltérések pedig jelentősnek mondhatók, különösen annak fényében, hogy az említett bajok ma már népbetegségnek számítanak. Minden 50. életévét betöltő 5 amerikai nőből ugyanis nagyjából 2 küzd valamilyen szív- és érrendszeri panasszal.

Bár a vizsgálat csak a gyengébb nem képviselőire terjedt ki, a kutatást vezető Teresa Fung szerint az eredmények a férfiaknál is hasonlóak lennének.

Mit együnk, hogy éljünk? - jótanács nőknek
Sokat dolgozik? Halálos veszélynek teszi ki magát!
Könyörtelen szívbaj: tünet nélkül is támadhat
Sokkoló adatok: elviszi férjeinket a stressz
Szex és földrengés: mitől kaphatunk infarktust?

AP

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG