Az önkormányzat katolikus, konzervatív egészségügyi titkára, aki a program fő kezdeményezője, úgy véli, hogy "felül kell emelkedni a tabukon, és meg kell érteni, hogy amikor a szexualitásról beszélünk, akkor az egészségről beszéltünk. A vallás fontos morális szempontból, de nem gátolhatja az egészség biztonságát."
A szexológusok szerint nem korai egy 9 éves gyermek felvilágosítása. A gyerek ebben a korban már tudja, hogy mi az óvszer. A probléma, hogy olyan katolikus országokban, mint Olaszország vagy Spanyolország, a szexuális témákhoz csak ellenőrizhetetlen utakon juthat hozzá.
A szülői munkaközösségek országos szövetségének igazgatója úgy látja: kilencéves gyerekeknek még nem kellene ilyen témákkal foglalkozniuk egy ideális világban, mivel azonban nem ilyenben élünk, jobb szembenézni a való helyzettel. A tanárokat, hogy megfeleljenek az új feladatnak, különleges képzésben részesítik és olyan interaktív rendszereket is igénybe vesznek, mint a gyerekek által kedvelt internet és mobiltelefon. Sőt, a kampányba bevonják a sportolókat "Játssz biztosra" mottóval, a szexuális biztonságot helyezve a középpontba.
Zsíros kérdések: nem csak a nagy pocak okoz gondot
Csak Nyugaton menő a szemezés
Dohányzásba hajszolnak a filmek
Aki jó helyre születik, élete végéig előnyt élvez
MTI