Több fizetést kapnak a főváros gazdasági társaságainak vezetői
Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek közös előterjesztésükben megállapították, hogy az új díjazás és a prémiumrendszer megfelel a versenyszférában szokásos teljesítményekhez kötődő díjazásnak. A főpolgármester-helyettesek az új javadalmazási struktúrát a korábbi gyakorlattól eltérő szemléletű, hatékony gazdálkodási eredményességet és vállalatirányítást biztosító piacképes vállalati menedzsment kialakításával indokolták.
Csatlós Csaba (MDF) a zárt ülést követően elmondta, hogy az ellenzék azért nem szavazta meg a helyszíni kiosztású javaslatot, mivel ezzel szerintük átlagosan havonta 80 százalékkal növekszik a cégvezetők alapbére. Hozzátette: egy esetben, az önkormányzat vagyonkezelő részvénytársaságánál megszavazta a díjemelést. Furcsa lenne ugyanis "ha a főváros összes vagyona felett diszponáló cég vezetője kevés pénzt keresne".
Prémium zsebből: még a takarítónő is egymilliót kap
Hiba volt a sztrájk? Bukják a prémiumot a sofőrök
MTI