A szakember beszámolt arról, hogy az OSZK állományából azokat az 1840 és 1920 közötti könyveket lehet digitális formában megrendelni, amelyeket már nem védenek a szerzői jogok. Az érdeklődők a kiválasztott ritkaságot egy internetes űrlapon rendelhetik meg, amelynek elküldése után e-mailben kapnak árajánlatot arról: mennyibe kerül a kért könyv digitalizálása.
A megrendelt könyvet az online elérés mellett CD-n vagy DVD-n is kérhetik az érdeklődők. Emellett szövegfelismertetést is lehet kérni, ezzel a szolgáltatással szavak kereshetők a szövegben - tette hozzá Szalóki Gabriella.
A szolgáltatás elsősorban a kutatókat, diákokat, gyűjtőket, gyengén látókat célozza meg. A már megrendelt könyveket egy központi szerveren tárolják digitális formában, így azok bármikor újra elérhetővé válnak.
A szolgáltatás internetes honlapja szerint az eBooks on Demand (EOD) program 2006 őszén indult. A projektet az Európai Unió azzal a céllal támogatja, hogy a kulturális szférában új üzleti modellt dolgozzon ki a régi könyvek (1500-1900) digitalizálására. A szolgáltatás nem profitorientált, a szolgáltatásért kért díjak csupán a tárolás és a fenntartás költségeit fedezik.
Varázslatos éjszaka a múzeumokban
MTI
Nehezen hozzáférhető vagy távoli könyvtárakban őrzött ritkaságokat tesz elérhetővé digitális formában az Országos Széchényi Könyvtárban szombattól működő internetes szolgáltatás.
Szlovákia beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozataláról szóló uniós döntés miatt.


