Több UniCredit-ügyfél, nagyobb nyereség
Az UniCredit Bank a tavalyi évre szóló mérlegét a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint konszolidáltan tette közzé. A konszolidált mérlegfőösszeg tavaly 1554,91 milliárd forintra nőtt, ami 16,5 százalékkal magasabb az előző évinél. Az ügyfeleknek nyújtott hitelek állománya 2007-ben 1033 milliárd forint volt, 30 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A bank a magyar pénzpiaci szektorban 6,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.
Az adózás előtti eredmény 27,5 milliárd forint volt, ez 12,6 százalékkal több az előző évinél.
Forrásoldalon az ügyfelek által elhelyezett betétek összege nagyjából stagnált, tavaly 745,7 milliárd forintot tett ki, ebből a lakosság által elhelyezett betétek összege 297 milliárd forint volt, és további 220 milliárd forint lakossági megtakarítást helyeztek el a banknál különböző befektetési jegyekben, értékpapírokban.
Az UniCredit az elmúlt évben folytatta a terjeszkedést a lakossági piacon, aminek révén a lakossági ügyfelek száma a múlt év végére 231 ezerre emelkedett.
Tátrai Bernadett vezérigazgató-helyettes elmondta, a pénzintézet hozzáfogott az új középtávú tervének megvalósításához, ennek lényege, hogy a mostani fiókok számát megduplázzák 2010-re és addigra az UniCredit Magyarországon egy hozzávetőleg 160 egységből álló fiókhálózatot működtet majd. A középtávú terv három központi célt tűz maga elé, egyrészt a termékek bővítését, a minőség javítását, illetve a banki terjeszkedést. Ennek során a legdinamikusabban bővülő piaci szegmensekre koncentrálnak, köztük a jelzáloghitelezésre, a befektetési alapokban őrzött megtakarítások növelésére, valamint a kártya üzletágra.
Szalay-Berzeviczy Attila, a letétkelezési igazgatóság ügyvezető igazgatója (a Budapesti Értéktőzsde elnöke) elmondta, az értékpapírok letétkezelése terén Magyarországon piacvezető az UniCredit, összességében 18,15 százalékos piaci hányaddal. Az elmúlt év végén összesen 4855 milliárd forint értékű befektetés letétkezelését végezte a magyarországi UniCredit olyan magas színvonalon, hogy a rangos pénzügyi szaklap, a Global Finance Magazin Magyarország legjobb letétkezelőjének választotta az UniCreditet.
Kérdésekre válaszolva Patai Mihály elmondta, a nemzetközi pénzpiacokon az USA-ból kiindult jelzálogpiaci válság érződik, továbbra is nagy a bankok közötti bizalmatlanság, forrásszűke jelentkezik, a források drágulása később vélhetően azzal jár, hogy drágul majd a kihelyezés is a bankok részéről.
Ezzel együtt elmondta, az UniCredit Bank Hungary olasz anyabankja biztosította arról a magyarországi leánybank vezetését, hogy megfelelő nagyságú forrással látja el az UniCreditet, a hitelkihelyezés további bővítésére. Az elnök-vezérigazgató aláhúzta, idén a bank teveit úgy állították össze, hogy az 22 százalékos bővülést tartalmaz a hitelezés terén.
.Kisebb nyereség az UniCreditnél
Hitelkártyái miatt büntették az Unicreditet
MTI