Az 5 főt vagy ennél több embert foglalkoztató vállalkozásoknál 2010. január–augusztusban 1 millió 815 ezren dolgoztak, 1,1 százalékkal kevesebben mint 2009 első nyolc hónapjában, de május hónaptól a létszám már meghaladta az előző év azonos időszakit. A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 771 ezer fő volt, ami a közfoglalkoztatás bővülése miatt 4,1 százalékos növekedést jelentett. A közfoglalkoztatás nélküli 685 ezer fős létszám 0,3 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év első nyolc hónapjában. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma 0,9 százalékkal emelkedett - derül ki a KSH adataiból.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 202 ezer forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 204 900 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók esetében 199 ezer forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,5 százalékkal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 4,2 százalékkal nőttek, a költségvetés területén pedig – az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak számának emelkedése miatt – egy százalékkal elmaradtak az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (439 500 forint), ezt követte az információ és kommunikáció (370 400 forint) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (352 900 forint). Legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (122 600 forint), valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (138 900 forint) ágakban dolgozók kerestek.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első nyolc hónapjában átlagosan 2,4 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké négy százalékkal haladták meg az előző év január–augusztusit. A költségvetési szférában dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye, az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,6 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt - áll a hivatal közleményében.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 132 400 forint (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96 600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 170 100 forint) volt, átlagosan 8,5 százalékkal magasabb az előző évinél. A nettó keresetek első félévi magas dinamikája július hónaptól a bázishatás miatt lassul.
A 214 900 forint-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,3 százalékkal haladta meg az előző év január–augusztusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan hat százaléknak felelt meg.
Privátbankár