.jpg)
Hiller István közölte: olyan jogszabályt alkotnak, hogy február 15-i jelentkezési határidőnél a jelentkezők számát március 25. és április 5. között teszi közzé ezentúl az oktatási tárca. Az idén ugyanis vita bontakozott ki arról, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra korábban a felvételizők számát.
Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár elmondta: a 96.302 diák közül 5200-an jelentkeztek mesterképzésre. A májusi érettségikre idén mintegy 125 ezer diák jelentkezett, ebben azonban benne vannak az előrehozott, szintemelő maturát tevő diákok is. Közülük - az előző évek adatai alapján - várhatóan 85.400-an lesznek a sikeresen érettségizők, s ennek a számnak a fele, akik felsőoktatási intézménybe jelentkeztek. A többi jelentkező korábban érettségizett, vagy már diplomát szerzett felvételiző.
Manherz Károly a csökkenés okait elemezve szólt arról, hogy a 2004-ben indított Világ Nyelv programban jelenleg közel 13 ezren tanulnak, s az ötéves képzésben résztvevők idén még nem érettségiznek, s nem is jelentkeztek. Közel tízezren az érettségizők közül felsőfokú szakképzésre adták be kérelmüket, ami mintegy 13 százalékos növekedés.
Államilag finanszírozott képzésben szeptembertől 56 ezer diák tanulhat majd. Mesterképzésre 3500 államilag finanszírozott helyet különítettek el, és 12 500 a felsőfokú szakképzésben tanulók száma.
Az APEH kopogtat a nemfizető diákhiteleseknél
Érettségi: egy próba ingyenes
Ötmilliárd jut a kollégiumokra
Százezrekről álmodnak a pályakezdő diplomások