.jpg)
Az épített lakások számának emelkedése elsősorban fővárosi beruházásokból adódik, míg a használatbavételi engedélyek mintegy felét a közép-magyarországi régióban adták ki - mutatott rá a Fidesz-frakció otthonteremtési műhelyének vezetője. Hozzátette: szintén gondnak tartják, hogy a budapesti lakásméretek jelentősen elmaradnak az országos átlagtól, holott a kislakások a családok számára 2-3 gyermek esetén nem tudnak otthont biztosítani. Ugyancsak veszélyt jelent hosszabb távon, hogy ha a kislakásokat tömegesen kezdik eladni, ez túlkínálathoz és árcsökkenéshez vezet, így tulajdonosaik nem tudnak majd nagyobb lakásba költözni - vélekedett a fideszes képviselő.
Mádi László kitért arra, hogy 2004 és 2006 között az átadott lakások száma negyedével csökkent, így ahhoz képest most "egy kis előrelépés szemtanúi vagyunk", az adatok a tendencia megfordulását azonban még nem bizonyítják.
A budapestiek kisebb helyen is elférnek
Újra robban a bomba a lakáspiacon?
Erdélyben is elszabadultak az ingatlanárak
Gyurcsány tudja, mi okozza a válságot
MTI