Túlságosan függünk az orosz energiától
A professzor elmondta, hogy Oroszország különösen a közép-európai régióban rendelkezik jelentős befolyással, ami elsősorban a fokozott energiafüggőségben érhető tetten. Szerinte a régióban az orosz energiacégek politikai befolyását a korrupció visszaszorításával enyhíteni kellene és az átláthatóság jegyében a nyugati cégek számára befektetőbarát környezetet kell kialakítani.
Keith Smith úgy vélte, hogy Magyarország az energiabiztonságot elsősorban tárolókkal növelhetné, illetve vásárolhatná a földgáz egy részét Ukrajnától. Álláspontja szerint Brüsszel nem kezeli elég hangsúlyosan a régió, és így az egész unió energiabiztonságát. Szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy amíg a stratégiai fontosságú közép-ázsiai országokba az orosz államfő kilenc alkalommal látogatott el, addig az EU jelentősebb tagállamainak vezetői közül senki.
Szerinte a Római szerződés piaci fölénnyel való visszaéléssel kapcsolatos rendelkezései jogi alapot adhatnának a nyomásgyakorlásra. Továbbá a Világkereskedelmi Szervezet is megfelelő szint lehet Oroszország dominanciájának a mérséklésére - tette hozzá Keith Smith.
Varró László, a Mol vezető közgazdásza a hatékony liberalizált energiapiacban látja a megoldást. Magyarország különösen a földgázpiac egységessé válásával járna jól, hiszen egy uniós szintű versenyben a jelenleg jelentős orosz piaci részarány csökkenne. Utalt arra, hogy a gázpiacon jelenleg három részpiac működik: Közép-Európában Oroszországtól, Dél-Európában Algériától függenek az országok, s csak a nyugat-európai tagállamokban létezik egészséges verseny.
Csak hízik, csak hízik az orosz medve
Moszkva Amerikával együtt irányítaná a világot
Nyugatnak kelet, keletnek nyugat kell (hanganyag)
MTI