Tüntetés az alkotmány módosításáért Venezuelában
A rendőrség könnygázgránátokkal próbálta meg feloszlatni a tömeget azt követően, hogy a törvényhozás épületénél verekedés robbant ki a diákok és Hugo Chávez államfő hívei között. Újságírók szerint a tiltakozók száma elérte a húszezret, míg a Chávez-párti honatyák szerint sokkal kevesebben voltak.
A diákok a hatóságokat azzal vádolták meg, hogy útját állták menetüknek mielőtt elérték volna a parlamentet, miközben az államfő híveinek minden korlátozás nélkül engedélyezik az utcai megmozdulásokat.
Őrizetbe vételekről, súlyosabb sebesülésekről nem érkeztek jelentések. Stalin González diákvezér szerint ugyanakkor legalább öt tüntető könnyebben megsérült a szembenálló felek palack- és kődobálásában.
A törvényhozásban az államfő többségben lévő szövetségesei az elkövetkező napokban mintegy 67 ponton kívánják módosítani alkotmányt. A változtatással a kormány ellenőrzése alá vonhatná a nemzeti bankot, hatról hétre növekedne az elnöki mandátum ideje, miközben lehetővé válna, hogy Chávez 2012-ben újra elnöknek jelöltesse magát.
A változtatásokról december másodikán népszavazást tartanak a latin-amerikai országban.
Küldeném mindenkinek, aki szereti - Castro betelefonált
El lehet menni Venezuelából - legyőzött mamutvállalatok
Ketten már biztosan nem kérnek Chavez terveiből
MTI