Türelmi időt kérnek a települések a szárnyvonalak ügyében
A VTOSZ keddre rendkívüli ülést hívott össze, amelynek a célja, hogy az érintett térségek képviselői létrehozzák a "térségi vasutak és regionális közösségi közlekedési szövetséget", illetve tagozatot, valamint egy olyan memorandumot fogalmaznak meg, amely az átszervezéssel kapcsolatban hathónapos moratóriumot kér - tájékoztatott Csanádi István.
Az elnök szerint a mellékvonalak sorsát egyenként célszerű megvizsgálni, s a döntésig a menetrendet továbbra is fenn kell tartani.
A VTOSZ elnöke úgy gondolja, hogy mindenekelőtt tisztázni kell, hogy milyen a vasúti pályák műszaki állapota. Szavai szerint a mellékvonalak felújítására például legalább 100 milliárd forintot kellene költeni, s többek között emiatt sem tudnak érdemben dönteni az érintett települések a szárnyvonalak sorsával kapcsolatban.
Csanádi István mindazonáltal leszögezte: nem ellenfelei elvileg a térségi vasutak megszervezésének, ám ahhoz, hogy dönteni tudjanak, szükségük van a várható költségek pontos adataira.
Hatórás vasutassztrájk lesz 21-én
34 önkormányzat jelentkezett vasútvonalért
MTI