Uborka: támogatást kérnek az uniós gazdák a járvány miatt
Európai uniós segítséget kérnek azok a gazdák, akiket igen súlyosan érintett, hogy az EHEC-bélbaktérium által Németországban okozott hasmenésjárvány miatt drasztikusan csökkent a friss zöldségek fogyasztása.
A német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi minisztérium szóvivőjének szerdai tájékoztatása szerint német, holland és spanyol gazdák kérték az uniós támogatást.
Németországban már útjára indítottak egy programot, amelynek keretében a károsult gazdák kedvezményes kamatozású hitelhez juthatnak.
A szóvivő szerint Spanyolországtól egyelőre nem érkezett kártérítési igény amiatt, hogy korábban spanyol uborkában vélték megtalálni a járvány okát. Még hétfőn az európai uniós ügyekért felelős spanyol államtitkár Brüsszelben kijelentette, fontolóra veszik, hogy kártérítési igényt nyújtanak be az Európai Uniónak. Azóta pedig már ki is derült, hogy mégsem a spanyol uborka a "vétkes" a Németországban terjedő hasmenésjárványért.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




