.jpg)
Demszky Gábor (SZDSZ) azt közölte, hogy az új munkarend bevezetésével igazodni kívántak az ügyfelek igényeihez, hiszen így a dolgozók munkaidejük előtt vagy az után is elintézhetik hivatalos ügyeiket, így nem kell szabadnapot kivenniük.
A Bosnyák térhez közeli okmányiroda munkatársai hétfőtől péntekig két műszakban, napi 15 órában, reggel 6.15-től este 21.15-ig fogadják az ügyfeleket. Az egyetlen kivétel ez alól a kedd, ekkor a szombati és a vasárnapi naphoz hasonlóan zárva tartanak.
Az irodában dolgozók száma 43-ra emelkedett, miután újabb 15 ügyintézőt vettek fel, hogy ki tudják szolgálni a várhatóan megnövekvő forgalmat. A működéshez szükséges költségeket az első évben a zuglói önkormányzat, majd 2009-től a központi költségvetés fedezi "az ügyszámokon alapuló normatíva alapján".
A január 2-ától érvényes nyitva tartás eddigi tapasztalatait értékelve a főpolgármester elmondta, az elmúlt két hétben 2500-an intézték itt ügyeiket, és volt olyan nap, amikor 550-en jelentek meg az okmányirodában. Utalt arra is, hogy a kerületiek az okmányiroda "ügyfélbarát" tevékenységén keresztül ítélik meg az önkormányzat egészének a működést.
Rendszámok: van, amit még pénzért sem kaphat meg
Katikám, mondd meg, mikorra jöjjek?
Változik a gépjármű illeték befizetési rendje
Roham az útlevelekért - mire figyeljünk?
MTI