A javaslat kötelezővé tenné a büntetőpont kiszabását minden olyan esetben, amikor a szabálytalankodó járművezető ismert. Bár közigazgatási eljárásban a jogosítványt az ismert szabálysértőtől sem lehet majd elvenni, a szabályokat notóriusan semmibe vevők előbb-utóbb elérhetik a vezetői engedélyük bevonását jelentő 18 pontot - írta a lap.
Kikerül azonban a közigazgatási bírságolási körből a gyermekülés, illetve a bukósisak használatának elmulasztása, miként az is, ha valaki vezetés közben kézben tartott mobillal telefonál. Ezekre a szabálysértési jog vonatkozik majd, így "olcsóbbá", legfeljebb harmincezer forinttal sújthatóakká válnak, három büntetőpontot azonban ezekre a szabályszegésekre is kiszabnak.
MTI, Népszabadság
Átkerül a közigazgatási bírság hatálya alá az ittas vezetés, illetve gyorshajtás szabálysértése; 30 ezer forint lehet egy üveg sör a bicikliseknek, 200 ezer egy pohár bor az autósoknak
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




