Új vezetők az Equilornál, az Ersténél és a Generalinál is
Kőrössy Krisztián az Equilor Befektetési Zrt. intézményi kereskedésért felelős ügyvezető igazgatójaként elsősorban a nemzetközi ügyfélkör kezeléséért és új termékek fejlesztéséért felel. Az Equilor közgyűlése a szakembert megválasztotta a társaság igazgatósági tagjának, melynek elnöke továbbra is Gereben András, vezérigazgatója pedig Szécsényi Bálint. Kőrössy Krisztián korábban a Concorde Értékpapír Zrt-nél, ezt követően pedig a Cashline Értékpapír Zrt-nél dolgozott - tájékoztatott a társaság.
Változások az Ersténél
A 43 éves Radovan Jelasity 2011. június 1-jén csatlakozik az Erste Bank Hungary Zrt. vezetőségéhez, és a magyar hatóságok engedélyét követően a bank elnök-vezérigazgatói pozícióját tölti be. Új szerepkörében emellett a pénzügyi igazgatói feladatokat is ellátja majd. Radovan Jelasity Papp Editet váltja, aki újabb szakmai kihívások keresésével indokolta távozását a pénzintézet éléről 2011. május 31-ével.
Radovan Jelasity a Szerb Nemzeti Bank elnökeként tevékenykedett 2004 és 2010 között, ezt megelőzően négy éven át a szerb jegybank alelnöki posztját töltötte be. Jegybankárként fontos szerepet játszott a szerb bankszektor és biztosítási piac konszolidálásában, valamint a szabályozói és felügyeleti szervek megerősítésében, továbbá kulcsszerepet töltött be Szerbia nemzetközi pénzügyi intézményekkel folytatott tárgyalásain.
A Banking Rehabilitation Agency (Bankrehabilitációs Ügynökség) alelnökeként közreműködött a bankrendszer átszervezésében, és számos nagybank privatizációs folyamatának elindításában. Ezt megelőzően Frankfurtban a McKinsey&Company kötelékében németországi, lengyelországi és bulgáriai banki projektekben vett részt. Banki pályafutását a frankfurti Deutsche Banknál kezdte, ahol négy éven át Kelet-Közép-Európáért felelős területi vezetőként dolgozott. A bajai születésű Radovan Jelasity Budapesten járt középiskolába. A chicagói Illinois Egyetem pénzügyi szakán szerzett MBA fokozatot a Belgrádi Egyetem közgazdasági diplomája után - írja közleményében az Erste.
És a Generalinál is
Leköszön posztjáról június 30-val a Generali Providencia Biztosító operatív elnök-vezérigazgatója, Pálvölgyi Mátyás, aki ezt követően a biztosító felügyelőbizottságának elnöki feladatait látja el, az új elnök-vezérigazgató pedig Erdős Mihály, az igazgatóság stratégiáért és kockázatkezelésért felelős tagja lesz - áll a társaság keddi közleményében.
A leköszönő elnök-vezérigazgató továbbra is tagja marad a Generali PPF Holding Igazgatóságának, ahol a cégcsoport regionális stratégiai fejlesztésén munkálkodik. Egyidejűleg a biztosító igazgatósági tagjai is további feladatköröket kaptak a társaság regionális központjától és valamennyien vezérigazgató-helyettesi pozícióban folytatják munkájukat. A közlemény szerint Erdős Mihály egy éve a vezérigazgató stratégiai tanácsadója, idén áprilistól pedig az igazgatóság stratégiáért és kockázatkezelésért felelős tagja. Erdős Mihály 2010. júliusa óta az Európai Utazási Biztosító (EUB) elnök-vezérigazgatója - tájékoztatott a Generali.
Privátbankár