Újabb Fideszes település alakítaná át a helyi kórház finanszírozását
Pálinkás Róbert (Fidesz) elmondta: a képviselők elvben egyetértenek abban, hogy a hatékonyabb és gazdaságosabb feladatellátás érdekében szükség lehet az egészségügyi intézmény működési formájának átalakítására.
"Kényszerítve vagyunk, a kórház léte a tét" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az esetleges átalakítás "nem lesz diadalmenet".
Azt javasolják, hogy a körzethez tartozó települések minden lakosuk után fizessenek hatezer forintot. Az így befolyó több mint 360 millió forinttal fenntarthatóvá lehetne tenni a működést.
Megítélése szerint fennáll a veszélye annak, hogy egyes települések inkább a távolabbi megyei kórházat választanák az anyagi hozzájárulás helyett, de szerinte mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy az idegenforgalomra való tekintettel is megmaradjon a keszthelyi kórház.
A távirati iroda érdeklődésére Pálinkás Róbert elmondta még: az intézményben jelenleg 319 dolgozót foglalkoztatnak, a hatástanulmánynak arra is ki kell térnie, hogy a közalkalmazotti jogviszonyuk feladása milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat.
Egri kórház: verekedés után döntés
12 milliárdos debreceni egészségcentrumot adtak át
MTI