1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Újabb, a gazdáknak nyújtandó támogatásról döntött legutóbbi szerdai ülésén a kormány - közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Az agrártárca irányítója elmondta: a kormány arról határozott, hogy a családi gazdaságoknak még a Fidesz-kormány idején nyújtott hitelek állami garanciáját a kölcsönök lejártáig meghosszabbítja. A Fidesz-kormány ezekre a hitelekre ugyanis csak ötéves állami garanciát vállalt. Amennyiben a kormány a mostani intézkedést nem hozta volna meg, úgy több ezer család került volna nehéz anyagi helyzetbe vidéken, mivel a kölcsönt nyújtó pénzintézetek az állami garancia lejárta után benyújthatták volna egyösszegű követelésüket.

Gráf József tájékoztatott arról is, hogy az agrárkormányzat további két euróval megnöveli a cukorrépa-termelőknek adott támogatást, amely így négy euróra, azaz több mint ezer forintra emelkedik tonnánként. Ezzel a lépéssel elsősorban az észak-magyarországi gazdálkodóknak kívánnak segítséget adni ahhoz, hogy ne hagyják abba a cukorrépa-termelést.

A feldolgozóktól kapott ár, illetve az uniós támogatás és a nemzeti kiegészítés együttesen már olyan cukorrépa átvételi árat garantál - vélekedett Gráf József -, amely mellett a gazdálkodók rentábilisan termelhetik a cukorgyárak számára az alapanyagot. Így egy tonna cukorrépáért már tonnánként valamivel több mint 10 ezer forintot kaphatnak.

A miniszter rámutatott: ez az intézkedés jól illeszkedik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programba (ÚMVP), amelynek egyik elsődleges célja a vidéki munkahelyek megtartása és újabbak teremtése.

Ezt a célt szolgálja a gépvásárlási támogatás, a trágyatárolók korszerűsítését, továbbá a kertészeti ágazat modernizálását, az élelmiszer feldolgozás korszerűsítését és a vidéki életminőség javítását célzó programok beindítása. Gráf József aláhúzta: hét év alatt - azaz az unió jelenlegi költségvetési időszakában - a magyar vidék fejlődésének segítésére mintegy 1300 milliárd forint forrás áll rendelkezésre.

Az agrárkormányzat elkezdte az állattartók helyzetének javítását is, amelyet részint egy 20 milliárd forintos forgóeszközhitellel támogat, továbbá az állatjóléti és az állategészségügyi költségek többségének átvállalásával. Az állattenyésztés fejlesztésére így rövid időn belül mintegy 15 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre. Ezeket az intézkedéseket főként a baromfitartók és a sertéstenyésztők érzik majd meg.

Gráf József jelezte: az őstermelők számára lehetővé tették, hogy rendezzék társadalombiztosítási jogviszonyukat, és nyugdíjjogosultságot is szerezzenek egy minimális összeg befizetése mellett. Ez havonta alig több mint 10 ezer forint, ami harmada-negyede a többi biztosított által fizetett összegnek - ez a miniszter szerint szintén jelentős eredmény.

Agrártámogatás: átterünk egy más rendszerre?
Osztozunk a szlovákokkal a tokajin
Forgóeszköz-hitel a termelőknek

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG