.jpg)
Az OPEC legutóbb e hónap elsejével növelte a hivatalos kitermelési célt a kvótakötelezett tagjai számára, napi 500 ezer hordóval napi 27,25 millió hordóra. Ez nem hozhatott azonnali, tényleges termelésnövelést, hiszen az OPEC tíz, kvótakötelezett tagországa már októberben átlagosan napi 27,28 millió hordóval hozott felszínre. Ez a mennyiség ugyanakkor körülbelül napi 415 ezer hordóval kevesebb volt a tavaly októberinél. Piaci megfigyelők szerint viszont a december 8-ig tartó négy héten már napi 720 ezer hordóval nő az OPEC exportja, beszámítva a nem kvótakötelezett tagországokat is.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is azt jósolta két hete, hogy a világ kőolajkereslete az idén csak 1,2 százalékkal - átlagosan napi 85,76 millió hordóra - nő, és nem pedig 1,5 százalékkal növekszik, amint az októberi előrejelzésben valószínűsítették. A szerényebbnek várt növekedést a magas árakkal és a világgazdasági növekedés lassulásával indokolták az IEA szakértői.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, januári határidőre hétfő reggel hordónként (159 liter) 89,62 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 91 centtel drágább a pénteki New York-i zárónál.
Az araboknak elegük van a dollárból
"Kiütjük az amerikai birodalmat!"
Nabucco: két dolog miatt csúszik a döntés
Gazprom-gáz: rubelben, drágábban?
Aranyom! Megválok tőled!
MTI