Újra pluszban lehet a Gyulai Húskombinát
Ruck János elmondta: az éves szinten megközelítőleg 8,5 milliárd forint árbevételt elérő társaság gazdálkodásában már 2009-ben is kedvező folyamtok indultak el, ám a forint árfolyamának változása és a hitelkamatok emelkedése összességében veszteséget okozott.
Az idei esztendőben azonban már látszani kezdenek azoknak az átszervezéseknek az eredményei, amelyek következtében, ha szerény mértékben, de nyereségessé válhat a zrt.
Az elmúlt év végén, illetve az idei esztendő elején ugyanis racionalizálták a termelést, több felesleges és energiafaló üzemrészt és irodaépületet kiürítetek, illetve a termelést egy ingatlanba koncentrálták. Az átszervezés és egyben a technológia fejlesztése összességben majdnem négyszáz millió forintba került, s már mérhető, hogy csak az idén hasonló nagyságú megtakarítás lesz, s így alakulhat ki az év végére a szerény nyereség.
MTI
Talán tényleg nem egy újabb blöff, hogy Iránnal békét köthet az Egyesült Államok.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





