.jpg)
Közlése szerint Szombathely térségében vegyes a sztrájkban való részvétel, néhány vonat közlekedik onnan, eljön Budapest irányában. Celldömölkön erős a sztrájk, ott valószínűleg el fognak akadni a szerelvények. Pécs körzetében sztrájktörőkkel váltották le a sztrájkoló forgalmistákat, vonatelőkészítőket. Kaposváron tart a munkabeszüntetés, de Dombóváron is sztrájktörőket vetettek be. Székesfehérváron a VDSZSZ-hez tartozó vasutasok többsége sztrájkol, áll a küzdelem a sztrájktörőkkel, akikkel a forgalomirányítókat le akarják váltani.
Budapesten a Déli pályaudvaron vannak kísérletek a sztrájkolók leváltására, innen a motorvonatok valószínűleg elindulnak, de a távolsági vonatok, Intercityk nem.
A Keleti és a Nyugati pályaudvar elmondása szerint teljes egészében áll, a műszakisok, nappalisok teljesen sztrájkolnak. A Budapest környéki kisebb állomásokon viszont vegyes a kép.
Szegeden tart a sztrájk, de a MÁV buszokat állított be, hogy azokon valameddig elvigye az utasokat, ott vonatra tegye őket, majd Budapest előtt újra buszokra ültetve át, juttassa el a célállomásra őket. Békéscsabán áll a vasút, erős a sztrájk, és nagy a munkabeszüntetés támogatottsága Püspökladányban, Debrecenben, Nyíregyházán, Záhonyban is.
Miskolcon vegyes a kép, egy-két egykocsis szerelvényt elindítottak. Mivel a váltások most indultak, még lesznek munkabeszüntetések - mondta el a VDSZSZ vezető ügyvivője.
Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke hajnalban közölte: a sztrájk miatt a vonatközlekedés kiszámíthatatlan lett, kényszerű késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. Mint elmondta, a nemzetközi vonatok közlekedése sem garantált, mert például a Pannónia már csak Rajkáig közlekedett, az Ister és a Dacia pedig visszafordult Románia felé.
A hétfői vasúti helyzetkép azt mutatja, hogy főként a VDSZSZ jegyvizsgálóinak és kocsivizsgálóinak többsége, illetve a forgalmi dolgozók egy része sztrájkol. A kocsivizsgálók közül 136-ból 81-en sztrájkolnak, 1267 szolgálatban lévő forgalomirányítóból csak 58-an. Ennek ellenére néhány kocsivizsgáló, illetve a jegyvizsgálók megbéníthatják a vonatok eljutását, és az utasok eljutása elé is gátat szabhatnak - mondta. A forgalmi dolgozók nagy része dolgozik, ahogy a mozdonyvezetők is, ott nincs sztrájk.
A MÁV a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával a lehetőségeihez képest igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, az utasok biztonságos eljutását - mondta Kavalecz Imre.
A még elégséges szolgáltatásról vasárnap 17 órakor megkezdett tárgyalásokon nem sikerült megállapodni, ezért a vasúti közlekedés kiszámíthatatlan lesz a nap folyamán. A VDSZSZ és a MÁV hétfőn 15 órakor folytatja az egyeztetéseket, ahol természetesen a sztrájk alatti vonatközlekedésről és a kollektív munkaügyi vitáról, tehát a szakszervezeti követelésekről is szó lesz.
A MÁV, a MÁV-START személyszállító társaság a Volán-társaságokkal megállapodott: azokban a térségekben, ahol nincs vonatközlekedés a VDSZSZ-sztrájk miatt, a munkabeszüntetés idején a tanuló- és a dolgozóbérleteket, valamint a vasutas igazolványokat elfogadják a menetrend szerinti buszjáratokon is. A BKV Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében a BKV menetrend szerinti járatain elfogadják Budapest közigazgatási határáig, illetve onnan a vasúti viszonyoknak megfelelő főpályaudvarok irányában, illetve irányából közlekedő járműveken az érvényes vasúti bérletet. A MÁV-START honlapján olvasható, hogy mely járatokon érvényesek az említett bérletek. Ugyancsak a MÁV-START honlapján olvashatók a menetjegy-visszatérítésről szóló részletes információk.
A még elégséges szolgáltatásról ugyan nem született megállapodás, de a sztrájktörvény rendelkezik arról, hogy a személy- és vagyonvédelemről a munkabeszüntetés időtartama alatt is gondoskodni kell a jogszabálynak megfelelően, tehát az utasbiztonság, a vagyonvédelem, valamint az esetleges balesetelhárító vagy katasztrófaelhárítás céljából forgalomba helyezett vonatok közlekedése biztosított lesz a sztrájk ideje alatt is - mondta el Kavalecz Imre. Az utasokat a MÁV a pályaudvarokon, illetve a média segítségével tájékoztatja majd, és a MÁV-honlapon, a www.mav.hu, illetve a www.mavstart.hu oldalon is olvashatók a sztrájkkal kapcsolatos részletes információk.
A tárgyalásokon a VDSZSZ azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot személyenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet-bérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék felett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak.
A MÁV álláspontja az, hogy nincs jogi és gazdasági alapja a követelések teljesítésének.
A szakszervezet tájékoztatása szerint a tárgyalásokon több kompromisszumos javaslatot tettek a megegyezés érdekében, de mivel nem sikerült a munkáltató álláspontján változtatniuk, ezért visszatértek az eredeti követeléshez.
A bíróság időközben első fokon elutasította a MÁV-társaságok beadványát a sztrájk jogellenességének megállapítására, bár azt megállapította, hogy jogszerűtlen a szakszervezet 10 százalékos többlet-bérfejlesztésre vonatkozó követelése, mint a sztrájk oka. Egyben kimondta, hogy a privatizációs bevételből való részesedésért sztrájkolni jogszerű, mert arra vonatkozóan nem volt megállapodás a felek között. A MÁV szerette volna, ha a bíróság állást foglal a még elégséges szolgáltatás tartalmáról, azonban a bíróság úgy ítélte meg, hogy ebben nincs illetékessége. A bíróság döntésével a két fél elégedetlen, és fellebbez.
A MÁV vonalain hétköznap mintegy 3200 vonat közlekedik, naponta 700 ezer utast szállítanak. Becslések szerint MÁV-csoport szintjén egynapos sztrájk esetén minimum 250-300 millió forint kár keletkezik.
Időben megtudjuk, mikor folytatódik a sztrájk
Valamikor folytatják a sztrájkot, de nem holnap
MÁV-VDSZSZ: a mai tárgyalás is időpocsékolás volt
Tippeljen, mire jutott a MÁV és a VDSZSZ!
MÁV Cargo: közösen lépnek fel a munkavállalók
MÁV-VDSZSZ: újabb kör, megint semmi
Kivizsgálják a MÁV-ot: törvénysértés?
MTI