.jpg)
Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a kormány idén ősszel is felülvizsgálta és korrigálta a januári nyugdíjemelés mértékét. Idén a januári és a novemberi emeléssel együtt a nyugdíjasok összesen 6,5 százalékos emelést kapnak.
A szóvivő kiemelte, hogy a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások novemberi emelkedése összesen 63,5 milliárdos többletkiadást jelent. Jövőre a nyugellátásokra mintegy 8,4 százalékkal több pénz jut az ideinél, miközben a kormány inflációs előrejelzése szerint az árak átlagosan 4,5 százalékkal emelkednek. Budai Bernadett kitért arra, hogy a kabinet nagyobb segítséget szeretne adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak, ezért a jövő januári 4,9 százalékos emelésen felül az igazságossági nyugdíjprogram keretében nagyjából 760 ezer ember kap többletemelést.
Ugyanezen program eredményeként az 1991 és 1996 között megállapított saját jogú nyugdíjak összegét emelik, négy és tíz százalék közötti mértékben - közölte. Hozzátette: az igazságossági nyugdíjprogram jövőre 37 milliárd forint többletemelést jelent 520 ezer öregségi, és 240 ezer rokkantnyugdíjasnak.
Négynapos magyarországi körútra indul kedden Gyurcsány Ferenc, a "Falu hete" programsorozat keretében - mondta továbbá Budai Bernadett. A kormány meggyőződése, hogy erős vidék nélkül nincs erős Magyarország. Ez az első számú mozgatórugója ennek a négynapos faluprogramnak - jelentette ki Budai Bernadett.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a program célja, hogy Gyurcsány Ferenc személyes találkozók keretében, első kézből ismertesse meg a támogatási lehetőségeket a vidéki emberekkel, és meggyőzze őket arról, hogy nyújtsanak be minél több pályázatot.
Új Magyarország címmel színes, 28 oldalas kiadványt készíttetett a kormány, amely terveik szerint néhány héten belül minden háztartásba eljut. Budai Bernadett elmondta: a kiadvány olyan kérdésekre válaszol, amelyek a változások kapcsán merülnek fel az emberekben, segíti a tájékozódást többek között fogyasztóvédelmi, illetve a közúti biztonsággal összefüggő kérdésekben, és információt ad a feketegazdaságról.
A szóvivő felhívta a figyelmet a szűrésekkel és az egészséggel foglalkozó oldalakra. Mint mondta, ez azért is fontos kérdés, mert a hétvégén a Szűréssel az Életért Programon néhány óra alatt 12 bőrrákos beteget szűrtek ki. Budai Bernadett tájékoztatása szerint a kiadvány 3 millió példányban készült el, a teljes nyomdai és terjesztési költség 104,2 millió forint, amelyet közbeszerzéssel a Magyar Közlönykiadó nyert el.
A kormányszóvivő jelezte: terveik szerint a kiadvány rendszeresen, kéthavonta jelenik majd meg.
Fidesz: Arcátlanság milliárdokat költeni a kommunikációra
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta: ez az emelés nem a Gyurcsány-kormány kegygyakorlása a nyugdíjasokkal szemben, hanem olyan törvényi kötelezettség teljesítése, amelyet még az Orbán-kormány időszakában alkottak meg. Szerinte ugyanakkor a néhány százaléknyi plusznyugdíjjal nem lehet egyensúlyozni azokat a nehézségeket, amelyeket a kormány a nyugdíjasoknak okoz.
Hangsúlyozta: szociális válság a nyugdíjasokat még inkább sújtja, mint más társadalmi rétegeket, mert pontosan azoknak az alapvető megélhetési cikkeknek és szolgáltatásoknak az árai emelkedtek drasztikusan, amelyeket mással nem lehet kiváltani. Mint mondta, a nyugdíjasinfláció eléri a 12 százalékot, ami meghaladja az átlagos infláció mértékét. Szijjártó Péter szerint a kormány gazdaságpolitikájának legfőbb vesztesei a nyugdíjasok.
Szijjártó Péter azt mondta: Gyurcsány Ferencnek a körúton lesz lehetősége megmagyarázni, hogy miközben a kormány állítása szerint hatalmas uniós források érkeznek az országba, ez nem látszik sem az ország állapotán, sem az emberek életszínvonalán. Mint mondta, az EU-források olyanok, mint a szellemek, mindenki beszél róluk, de még senki nem látta őket. A körülmények pedig abba az irányba mutatnak, hogy az uniós források jelentős részét ellopják - tette hozzá.
Szijjártó Péter továbbá kijelentette: pártja elfogadhatatlannak tartja, hogy kormányzati kommunikációra iszonyatos pénzt költenek el. Hozzátette: ehelyett a meglévő forrásokat arra kellene fordítani, hogy az emberekre nehezedő terheken legalább részben könnyítsenek. A szociális válság közepén kormányzati propagandára milliárdokat költeni arcátlanság - fogalmazott Szijjártó Péter.
Változik a támogatás: többet fizethetünk a gázért
Családokra és vállalkozásokra fókuszálna a Fidesz
Kormányígéret 760 ezer nyugdíjasnak
MTI