1p
Szinte temette a Nabucco gázvezetéket a Financial Times Deutschland, arra reagálva, hogy nemrég bejelentették a gázvezeték építésének későbbre halasztását
Szinte temette a Nabucco gázvezetéket hétfőn a Financial Times Deutschland; a német üzleti körök lapja szerkesztőségi cikkében arra reagált, hogy az elmúlt hét végén bejelentették a tervezett gázvezeték építésének, illetve a szállítások megkezdésének későbbre halasztását.

Sok levegő a vezetékben című kommentárjában az újság arra mutatott rá, hogy energiapolitikailag a Nabucco tulajdonképpen nem volt rossz elgondolás. Mivel Európának a jövőben több földgázra van szüksége, egyidejűleg pedig túlzottan függ az orosz szállításoktól, egy Törökországon keresztül húzódó gázvezeték alapjában értelmes alternatívát jelentett - fogalmazott a lap, megjegyezve, hogy a vezetéket ma minden korábbinál nagyobb veszély fenyegeti.

A német üzleti körök lapja már azt is elgondolkoztatónak nevezte, hogy a vezeték megépítése mintegy kétszer olyan drága lesz, mint azt tervezték, bár más hasonlóan nagy projektek esetében is előfordult már, hogy többe kerültek, mint azt eredetileg tervezték. Az újság szerint nagyon nagy problémát az sem jelent, hogy az építés befejezését későbbre halasztották, a fukusimai szerencsétlenség miatt ugyanis Európában növekszik az atomerőművekkel kapcsolatos kétely, és a földgáz iránti igény az elkövetkező évtizedekben inkább növekedni fog.

Közel 10 éve alakulnak a Nabucco tervei, de nem hogy egy kapavágás nem történt még az ügyben, hanem talán még a kapát sem kezdték el megtervezni hozzá. Az illetékesek szerint mindazonáltal a Nabucco projekt eddig pozitívan haladt, megtörténtek a környezeti és társadalmi hatásvizsgálatok, valamint konkrét lépések is születtek az ügyben.

Ön szerint lesz még valami a gázvezetékből?

Igen, a jelenlegi tervek már reálisak
Igen, előbb-utóbb muszáj lesz megépíteni
Nem, szépen lassan megfeledkezik róla mindenki
Csak akkor, ha az oroszok építik
A Financial Times Deutschland szerint a döntő kérdés azonban az: mit ér valójában egy drága vezeték, ha nincs elegendő földgáz, amit szállítani tud. Az eredetileg tervezett fő szállító, Azerbajdzsán már régóta - a Nabucco késedelmei miatt is - más fogyasztók felé kacsingat - írta a lap, utalva arra, hogy egy másik opciót Irán jelentene, Teherán azonban politikai okokból egyelőre nem szalonképes. Ha pedig a vezetéket más közép-ázsiai országokhoz - mint például Kazahsztánhoz - csatlakoztatnák, a költségek még inkább csillagászati magasságokat érnének el, és a vezeték  gazdaságossága erősen megkérdőjeleződne. Arról nem is beszélve, hogy már a dél-európai fogyasztók is harcba szálltak a közép-ázsiai földgázért.

A hat energiakonszernből- köztük a magyar Molból - álló konzorciumnak a lap szerint a lehető leggyorsabban azt kellene tisztáznia, hogy honnan érkezne a gáz a vezetékbe. Ebből a szempontból felmerülhet a dél-európai konkurenciával való koordináció - vélekedett a Financial Times Deutschland, utalva arra: máskülönben a Nabuccóban közreműködőket az a veszély fenyegeti, hogy egy olyan, többmilliárdos  vezeték jön létre, amely földgáz helyett csak "forró levegőt" szállít.

ANabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) nemrég azt közölte: a tervek szerint 2017-ben lesz először gáz a vezetékben. 2005-ben még 7,9 milliárd eurós beruházásra számítottak, most inkább 12-15 milliárdra becsülik a várható költségeket. Részletek >>

MTI, Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG