1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Egy öttalálatos van a lottón, nyereménye 2 milliárd 356 millió 386 ezer forint - közölte szombaton este Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. marketing igazgatója a sorsolást követően.
Egy öttalálatos van a lottón, nyereménye 2 milliárd 356 millió 386 ezer forint - közölte szombaton este Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. marketing igazgatója a sorsolást követően.

Hangsúlyozta: a nyertesnek 90 napja van arra, hogy az úgynevezett nagy nyertes telefonszámon jelentkezzen, ennek száma minden lottózóban megtalálható. Ennél több részletet egyelőre nem tudott mondani, így azt sem, hol adták fel a nyertes szelvényt.

Ez minden idők harmadik legnagyobb lottónyereménye Magyarországon. Az eddigi második legnagyobb nyereményt 2002-ben érte el egy fogadó, aki akkor 2 milliárd 971 millió forintot nyert. A rekordnyereményt 2003-ban vitték haza, 5 milliárd 92 millió forintot.

Somorai László közölte, a jövő heti főnyeremény 270 millió forint lesz az ötöslottón.

Kitért arra, ezen a héten hét és fél millió szelvényt, illetve játékot adtak fel az emberek, ez szinte ugyanannyi, mint a múlt héten. Hárommillió játékot a nap folyamán kezdeményeztek - jegyezte meg Somorai László.

A távirati iroda tudósítóinak tapasztalatai szerint a határon túlról is szép számban jöttek át Magyarországra lottózni. Ötven százalékkal nőtt az elmúlt napokban a forgalom a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely egyik lottózójában, az állandó játékosok mellett ilyenkor olyanok is jönnek, akik máskor nem szoktak  - mondta Vad Istvánné, az üzlet vezetője.

Hozzátette: nem mindig tudják, hogy a határ túloldaláról érkezett-e a játékos, hisz a legtöbb esetben magyarul érdeklődnek, de a tapasztalatok azt mutatják, ilyenkor sokan átjönnek Szlovákiából lottózni.

Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a schengeni csatlakozás óta Magyarország és Szlovákia között a határon nincs útlevélkezelő állomány. A korábbi tapasztalatok alapján azonban szinte bizonyos, hogy mivel már akadálytalanul közlekedhetnek az állampolgárok, akár egy földúton is átbiciklizhet valaki, hogy szerencsét próbáljon, és kitöltsön egy szelvényt Magyarországon.

Szlovákia magyarlakta térségéből, Csallóköz településeiről, Győr és Mosonmagyaróvár környékére járnak át a lottózók, az ausztriai Burgenlandból pedig a közeli Sopron lottóirodáit keresik fel a játékosok a nagy nyeremény reményében.

Általánosnak mondható, egyáltalán nem megy ritkaságszámba a határon túli játékosok részvétele a lottózásban, de a vásárlási kedv természetesen megnő, ha magas a nyeremény összege - mondta Kozma Gábor, a Szerencsejáték Zrt. győri területi képviselője. Ez érzékelhető volt a szombati forgalomban - tette hozzá.

Ugyanakkor az ukrán és a román határ mentén nem volt tapasztalható az, hogy sokan jöttek volna át a szomszédos országból kipróbálni szerencséjüket Magyarországon.

Az első öttalálatos szelvényt 1957-ben, a 6. játékhéten találták, a szerencsés nyertes akkor 855 ezer forinttal - az akkori magyarországi viszonyok között rendkívül sok pénzzel - lett gazdagabb. Az első egymilliárd forintot meghaladó öttalálatos nyereményt 1999-ben fizették ki.

A mostani hét és fél millió játékkal szemben 1990-ben, a 20. játékhéten 21 millió szelvényt töltöttek ki a nagy nyereményben reménykedők.

A leggazdagabb százba repítheti a lottóötös
Ön mit tenne, ha nyerne a lottón?
.Világújdonság: lottózzon bankautomatán!
Drágább lesz a lottó - nagyobb a lottóötös

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG