
A 2455 főn elvégzett kutatás kimutatta, hogy a lakosság 82 százaléka hisz Istenben, 79 százaléka a csodákban, 75 százaléka a Mennyországban és 72 százaléka véli úgy, hogy Jézus maga Isten vagy Isten fia. A poklot és az ördögöt a felmérésben résztvevők 62 százaléka tartotta létezőnek.
Ugyanakkor a megkérdezetteknek csak 42 százaléka tartja igaznak Darwin „természetes szelekció” elméletét – ez megmutatja, hogyan áll a lakosság a biológiához ill. a tudományokhoz általában, kommentálta a Reuters hírügynökség.
Ami még meglepő lehet: a válaszadók 35 százaléka hisz az UFO-k, 31 százaléka a boszorkányok létezésében.
A fent említett adatok még szélsőségesebb eredményeket mutatnak (bőven 85 százalék feletti eredményeket), ha szélsőséges vallású embereket kérdezünk, mint például az „újjászületett keresztényeket” – ez egy evangélikus vallási csoport, mely a személyes transzcendens élményt hangsúlyozza. A Wikipedia szerint ők és a hozzájuk hasonló csoportok jelentősen hozzájárultak George W. Bush újraválasztásához.
Európa nem egy ország?
Az American Idol ("Megasztár") egyik szereplőjének a minap meggyűlt a baja egy, a "harmadik osztályos földrajz" kategóriába besorolt kérdéssel az amerikai "Okosabb vagy, mint egy ötödikes?" c. műsor jótékonysági kiadásában. Pedig a kérdés - számunkra mindenképp - banális volt: Melyik európai ország fővárosa Budapest? A műsorvezető hiába próbálta menteni a menthetőt, a lány találgatásai elszomorítóak: miután eszébe jutott, hogy Budapesten franciául beszélnek, megkérdezte, Franciaország egy ország-e? Amerika mentségére szóljon: az ötödikes srác zsigerből tudta a választ. És végigröhögte a lány produkcióját.
Egymás elfogadását és megértését kéri a pápa
Újsághirdetésben keresnek rabbit
Az unió szeretné látni a török reformokat
Privátbankár