Válságadók: idén nincs karácsony?
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) támogatja a nemzeti együttműködés programját és elfogadja a rendkívüli intézkedések szükségességét, de annak részleteiről azonnali tárgyalási lehetőséget kér Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az idei kereskedelmi válságadó befizetését csak jövő év januárjára írja elő a törvény, mert év közben nem volt idő felkészülni a pénzügyi fedezet előteremtésére. A 2010. évi 30 milliárd forint befizetésének év végi ütemezése ezért veszélyeztetheti a megszokott karácsonyi ajándékkínálat színvonalát is.
Az OKSZ azt javasolja továbbá, hogy az adó alapja a jelenlegi tervvel szemben az árrés legyen, megtartva az 500 millió forintnál kisebb árbevételű vállalkozások mentességét.
A szövetség azt kéri a kormánytól, hogy ismételten tekintse át a válságadó indokoltságát, megvizsgálva a tehermentesítés mielőbbi lehetőségeit, az érintett gazdálkodók bevonásával, s egyben felkéri a nemzetgazdasági minisztert a feketegazdaság visszaszorítására irányuló kormányzati fellépés erősítésére, amihez az ellenőrzési célok meghatározásában felajánlja együttműködését.
Privátbankár
A BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





