A válság továbbra is érezteti hatásait: még mindig egyre kevesebben jelentkeznek szakmai vagy nyelvi továbbképzésekre
A gazdasági válság még mindig érezteti hatásait a felnőttképzési piacon. A pénzügyi-számviteli képzések területén piacvezető Perfekt Zrt. tapasztalatai szerint a képzésekre jelentkező magánszemélyek érdeklődése továbbra is csökkenést mutat. A vállalkozások még mindig a rövidebb, kompetenciafejlesztő, részben szakmai továbbképzések, nyelvi képzések iránt érdeklődnek. A Perfekt Zrt. várakozásai szerint a felnőttképzések területén 2011-től várható a fellendülés.
A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. tanévnyitó rendezvényén összegezte a felnőttképzési piac elmúlt egy évét és kilátásait. A gazdasági válság hatására bekövetkezett piacszűkülés, zsugorodás ugyan megállt az elmúlt egy év során, ám a bővülésre, fellendülésre utaló jelek továbbra is váratnak magukra a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt szerint. A csökkenés mértéke a 2009/2010-es tanévben képzési területenként eltérő volt, de összességében elmondható, hogy a rövidebb, főleg vállalatok által finanszírozott kompetenciaképzések mintegy 20 százalékos, míg a jogszabályban előírt kötelező továbbképzések esetében nagyjából 10 százalékos visszaesés volt tapasztalható. A válság nem hozott lényeges változást a képzési területek népszerűségében. Az eddig legkeresettebb pénzügyi-számviteli képzésektől kismértékben az egyéb közgazdasági, ügyviteli és kereskedelmi képzések irányába mozdult el a kereslet, de a képzések fő iránya továbbra is a pénzügy, számvitel maradt - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.
Kiss János Tamás, a Perfekt Zrt. vezérigazgatója szerint a felnőttképzési piac 2011 közepére-második felére térhet magához, és ekkortól várható jelentősebb növekedés. Továbbra is igaz, hogy a képzéseket maguk finanszírozó magánszemélyek száma a korábbi évekhez képest jelentősen csökkent, és a tavalyi évhez hasonló szinten állt be. A vállalati képzések esetében jellemző, hogy a korábbi előrejelzéseket is meghaladóan, a várakozásokon felüli arányban támaszkodnak a cégek a pályázati forrásokból finanszírozott képzésekre, vagyis a vállalatok önereje, finanszírozó képessége a képzések esetében a vártnál is jobban csökkent.
A Perfekt Zrt. vezérigazgatója az év hátralévő részében jelentős létszámú jelentkezőre számít a pénzügyi szolgáltatás közvetítő hatósági képzésre és vizsgára, amelyet ugyancsak a vállalati képzések csoportjához lehet sorolni. Ezt ugyanis alapvetően bankok, biztosítók és egyéb pénzügyi vállalkozások fizetik az általuk foglalkoztatott munkavállalók, a velük szerződéses viszonyban álló partnerek számára. Országosan néhány tízezer személyt érinthet ez a képzés, így a jelenlegi több száz mellett további több ezer hallgatóra számítanak a Perfektnél, annak ellenére hogy ezen képzés esetében nincs az a vonzó lehetőség, hogy a képzést a szakképzési hozzájárulás terhére számolják el a vállalatok.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár