
A CLB adatai azt mutatják, hogy az új piaci szereplő mellett a MÁV Biztosítónak sikerülhet növelnie ügyfelei számát még akkor is, ha az idén a korábbinál többen távoznak ettől a biztosítótól. Egyértelmű nyertesnek tűnik az idén az Aegon is, amely eddig kétszer annyi új, mint távozó ügyféllel a harmadik a listán - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
B10-ben csücsül az autósok harmada |
A közlemény szerint szerződést kötők 74 százaléka kapott - átlagosan 23 ezer forinttal - alacsonyabb ajánlatot a jelenlegi biztosítója által kínált díjösszegnél, a megtakarítás mértéke az esetek 86 százalékában haladta meg a 10 ezer forintot. Az eddig megkötött 8.000 darab szerződés átlagos díjösszege 31 ezer forint volt, ami alacsonyabb a tavalyi átlagdíjnál - áll a közleményben.
Az előző évben új jelenségként találkozhattunk azzal, hogy egyes biztosítók olcsóbban kínáltak szerződést új ügyfeleiknek, mint a korábban náluk szerződő autósoknak. Idén ez a tendencia tovább él, nem csoda hát, hogy már eddig is a szerződések tíz százaléka volt újrakötés, azonban ez az arány a következő napokban minden bizonnyal emelkedni fog, hiszen sokan mostanában kapják kézhez biztosítóiktól a jövő évi díjértesítőiket - állapítja meg a CLB.
Kötelező kalkulálás: dögöljek meg, ha értem
Minden negyedik autós a fapados biztosítót választja
Újabb rekordot dönthet a kötelezőt váltók száma
Kötelező: kedvezményekkel csábít az Uniqa
Autósbarát újdonságok a Generali kötelező biztosítások mellé