Vasérchiány lesz idén
A Credit Suisse azzal számol, hogy a vasérc ára 55 százalékkal emelkedik, míg más szakértők véleményének az átlagában 35 százalékos növekedés szerepel.
A vasérc árát évente állapítja meg a három nagy ágazati bányaipari cég, a Vale, a Rio Tinto és a BHP Billiton, miután egyeztettek a vezető európai, japán és az utóbbi időszakban kínai acéltermelőkkel. Kína jelenleg a világ vezető vasércimportőre.
A 2008. április 1-je és 2009. március 31-e közötti egy évre szóló áregyeztetés már zajlik a termelők és a fogyasztók között.
A termelők 2005-ben hideglelést okoztak az acéltermelőknek, amikor a vasérc árát 71,5 százalékkal emelték. Akkor ezt azzal indokoltak, hogy növelni kell a termelést a bővülő kínai kereslet kielégítése céljából, amihez azonban pótlólagos pénzügyi forrásokra van szükség. A vasérc árát azóta jóval kisebb mértékben emelték.
A pánik oka: lassan elfogy az arany a földből
MTI