.jpg)
A MÁV Zrt. és a VDSZSZ hétfőn 15 órakor folytatja az egyeztetést Herczog László közvetítő bevonásával a sztrájkkövetelésről és a még elégséges szolgáltatásról.
A délutáni órákra visszaállhat a menetrend szerinti közlekedés a vasúton - közölte a MÁV Zrt. A MÁV tájékoztatása szerint először az InterCity-vonatokat és a budapesti elővárosi vonatokat helyezik vissza menetrendjükbe, déltől már a távolsági gyors- és személyvonatokat is indítják.
Napközben késésekre és útvonal-rövidülésekre még számítani kell a belföldi vasúti közlekedésben. A nemzetközi járatok kedd hajnaltól közlekedhetnek menetrend szerint.
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vonalain hétfőn délelőtt helyre állt a rend, újra a megszokott módon közlekednek a vonatok - közölte a társaság.
A MÁV adatai szerint hétfőn a nulla és 9 óra közötti sztrájk alatt a vonatok fele, 160 személyszállító és 151 tehervonat közlekedett, a Keleti pályaudvar kivételével valamennyi budapesti pályaudvar fogadott és indított vonatokat. Tájékoztatásuk szerint hétfőn nulla óra és 6 óra között a MÁV Zrt. pályavasút részlegén az 1734 megjelent forgalmi dolgozó közül 81 sztrájkolt, 1653 dolgozott. A nappali műszakban a sztrájk 9 órai felfüggesztéséig a 2745 szolgálatba jelentkezett közül 73 vasutas sztrájkolt, 2672 felvette a munkát.
A MÁV-START-nál az 1161 jegyvizsgáló és kocsivizsgáló közül hétfőn nulla óra és 6 óra között 288-an sztrájkoltak, 844-en dolgoztak. A nappali műszakban a sztrájk felfüggesztéséig 1968 jegyvizsgáló és kocsivizsgáló közül 333-an nem vették fel a munkát, 1635-en dolgoztak.
Újra sztrájk: kiszámíthatatlanul járnak a vonatok
Időben megtudjuk, mikor folytatódik a sztrájk
Valamikor folytatják a sztrájkot, de nem holnap
MÁV-VDSZSZ: a mai tárgyalás is időpocsékolás volt
Tippeljen, mire jutott a MÁV és a VDSZSZ!
MTI