Veres elszámol a kormánynegyeddel
A pénzügyminiszterre rótt feladatokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján kell elvégeznie, Száraz Gábor, az MNV Zrt. szóvivője elmondta, hogy a munkát az MNV Zrt. egyszemélyes társasága végzi majd, amelynek az ügyvezetője a korábbi projektirodát vezető Görözdi György.
A hasznosításra tett javaslatnak nem csak a szűken vett kormányzati negyed területre kell kiterjednie. A határozat a Nyugati tér-Teréz körút - Podmaniczky utca - Dózsa György út-Vágány utca vonala-Ferdinánd híd-Westend City Center-Váci út-Nyugati tér által határolt területet jelöli meg olyannak, amelynek hasznosítására év végéig javaslatot vár a pénzügyminisztertől. Az előkészítésbe be kell vonni az önkormányzatokat, továbbá a gazdasági és közlekedési miniszter közreműködésével javaslatot kell tenni a Nyugati pályaudvar rekonstrukciójára, bele értve annak költségét és finanszírozását is.
A kormányzati negyed előkészítésére 8,227 milliárd forint szerepel az idei költségvetésben támogatásként. Ebből most személyi és dologi költségként 1,2 milliárd, a 4,65 milliárdos beruházási költségből pedig 2,57 milliárd kerül átcsoportosításra. A közel 3,8 milliárd viszont nem ilyen bontásban érkezik meg a vagyonnal kapcsolatos fejezetbe. Ott személyi kiadásokra 102 millió, dologi kiadásokra 1,65 milliárd, míg beruházásokra 2,03 milliárd forint fordítható.
A KoNeP Kormányzati Negyed Projekt Kft. ügyvezetője Görözdi György, aki a múlt év végi megszűnéséig a kormányzati negyed projekt irodát vezette. A társaság megalapítását még múlt év december 21-én az ÁPV Zrt. kérte, amelynek helyébe januártól az MNV Zrt. lépett. A 3 millió jegyzett tőkéjű társaság tulajdonosa tehát kizárólag az új vagyonkezelő. A felügyelő bizottság tagjai: Sugár Dezső, Nagy Orsolya és Grabecz Sándor. A társaság egyetlen tevékenysége az ingatlan beruházás és -eladás.
"Parkot a kormánynegyed helyére!"
Negyed nem lesz, de a milliárdok befolynak
Veres: Nem pumpolta a költségvetést a kormányzati negyed
Milliárdos lenyúlás volt a kormányzati negyed?
Jégre tették a kormánynegyedet
MTI