1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ötmillió forintra bírságolta a Magyar Építész Kamarát (MÉK), mert a szabályzataiban található rendelkezéseket árkartell létrehozásának minősítette - tájékoztatta a GVH az MTI-t.

A közlemény szerint a versenyhatóság a 2005 óta tartó eljárás során megállapította, hogy a MÉK etikai-fegyelmi szabályzatának, díjszámítási szabályzatainak és versenyszabályzat tervezetének egyes rendelkezései alkalmasak a piaci verseny korlátozására.

Az indoklás szerint a MÉK az építészek köztestülete, és építészeti tevékenység csak kamarai tagok, illetve regisztrációval rendelkezők által folytatható Magyarországon.

Az etikai-fegyelmi szabályzat szerint az építészeti szolgáltatás díját a kamara díjszámítási szabályzata alapján kell megállapítani. A GVH vizsgálata megállapította, hogy 2003. március 1-je és 2005. január 31-e között az építészeknek honoráriumuk megállapításánál kötelezően a díjszabályzatot kellett használniuk, az attól való eltérés nem volt lehetséges.

A 2005. február 1-én hatályba lépett, átdolgozott dokumentum sem mindenben felel meg a versenyjogi követelményeknek.

A bírság összegének meghatározásakor a GVH figyelembe vette, hogy az árak rögzítése kőkemény versenykorlátozásnak minősül. A GVH azonban enyhítő körülményként értékelte, hogy a verseny korlátozása ténylegesen nem valósult meg, mert a gyakorlatban az építészek jellemzően nem a kamara által megszabott árakat alkalmazták. Emellett a kamara nem folytatott etikai eljárást a rendelkezéseit megszegő egyetlen tagjával szemben sem.

A GVH tekintettel volt továbbá arra is, hogy a MÉK az eljárás során hajlandóságot mutatott a kifogásolt szabályzatok módosítására.

Eltér István, a MÉK elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: nem értenek egyet a versenyhatóság határozatával, ezért azt a Fővárosi Bíróságon megtámadják. Kiemelte, hogy a MÉK nem akadályozza a versenyt, sőt nyitott a külföldi építészek előtt is.

Eltér István szerint a MÉK nem kötelező, hanem ajánlott minimál árakat határozott meg, és aki az alatt vállalt tervezést, az etikai vétséget követett el. Ez utóbbi részt 2001-ben a GVH kivetette a MÉK szabályzatából, ám 2003-ban ismét visszakerült, ám kizárólag azért, hogy a nagyon olcsón dolgozók ne lehetetlenítsék el a többi tervezőt.

Eltér István kiemelte, hogy a szabályzat előírása ellenére a MÉK egyetlen etikai vizsgálatot sem folytatott a vizsgált időszakban.

Az elnök szerint az öt millió forintos bírság veszélyezteti a 70 millió forint éves költségvetésű MÉK működését.

Bankközi jutalék: versenyellenes a megállapodás?
Bankkártyázás: egy hülye magyar szokást vizsgál a Versenyhivatal
Bírság: a fogorvosok hatoda ajánl Colgate Totalt
100 milliót vertek rá a Tescóra

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG