.jpg)
Lengyelország mellett térségünkben az elmúlt másfél évben Bulgária, Cseh- és Oroszország is jelezte, hogy szívesen otthont adna egy-egy nagydíjnak. A bolgárok a lengyelekhez hasonlóan tengerparti pályát építenének, míg a csehek és az oroszok inkább – a versenyek helyszínéről döntő Bernie Ecclestone számára szimpatikusabb – városi futamokban gondolkodnak. Csehországban biztosan a főváros látná vendégül a száguldó cirkuszt, Oroszország esetében azonban Moszkva mellett Szentpétervár is felmerült mint lehetséges helyszín - írja a Világgazdaság.
Bár Kelet-Közép-Európa igen fontos piac a Forma–1 számára, valószínűtlen, hogy térségünkben évente egy-két versenynél több lehet. Éppen ezért a jelentkezők száma a Magyar Nagydíj szempontjából sem irreleváns. Igaz, Magyarországon – a tavaly meghosszabbított szerződésnek köszönhetően – 2011-ig biztosan lesz verseny, ezt követően elképzelhető, hogy a korábbiaknál is nehezebb lesz hazánkban tartani a Forma–1-et.
A hazai futam szempontjából kedvező, hogy a Magyar Nagydíj szervezőinek a közelmúltban sikerült megállítani a helyszíni nézők számának egyébként az egész világon problémát jelentő csökkenését. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a helyszíni nézettség ugyanis fontos szerepet játszik a versenynaptár kialakításánál. Ugyanakkor ebből a szempontból a lengyelek is igen kedvező helyzetben vannak, hiszen Robert Kubica, a BMW Sauber lengyel pilótájának sikeres szereplése miatt rohamosan növekszik a sportág népszerűsége az országban.
A nők szerint Alonsónak áll a zászló
Lenullázták a McLarent
Jól keresett nyáron az ÁNTSZ
Dollárban a Mclaren a világbajnok
Világgazdaság