Enyhén szólva is bajos lesz elbontani az Illés Zoltán által említett, veszélyeztetett épületeket, hisz ennek szellemében mindjárt Felsőzsolca kétharmadát le kellene bontani, de hasonló sors várna Ónodra, Sajóecsegre, s több más, ártéri területen épült vagy ott tovább bővült településre – mondta a lap tudósítójának egy neve elhallgatását kérő miskolci vízügyes szakértő. Szavai szerint, ha szigorítják a törvényt, úgy annak minden térségre és minden épületre egyformán kell majd vonatkoznia, s nem lehet kimazsolázgatni egy-egy ingatlant, amelyet külön büntetnek és lebontatnak.
Az Auchanról szólva kijelentette: ez az épület úgynevezett áramlási holttérben van, s legfeljebb minimális tározókapacitást vett el a víztől, de az árhullám levonulását nem akadályozta jelentősebben.
MTI, Népszabadság
Egy ártérre épült hipermarket ledózerolása akár lavinát is indíthatna Magyarországon, hazánk harmada ugyanis beépített árterület
Havi alapon 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak Németországban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





