.jpg)
Közölte, tekintettel a várható torlódásokra, a nagyobb közlekedési csomópontokban megerősített szolgálatot látnak el. Ez adott esetben azt is jelentheti, hogy a közlekedési rendőrök karjelzéssel irányítják, illetve gyorsítják majd a forgalmat.
Elmondta azt is, a rendőrség nem tervezi sem a buszsávok megnyitását, sem pedig a villamosvonalakon való közlekedést. Arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen a várható dugók miatt biztosítani kell a mentő-, vagy a tűzoltóautók közlekedését.
Tafferner Éva közölte, a rendőrség a sztrájk ideje alatt folyamatos tájékoztatást ad az aktuális közlekedési helyzetről. A teljes munkabeszüntetés 0-24 óráig tart majd, de a járművezetők csak üzemkezdettől üzemzárásig sztrájkolnak, így az éjszakai járatok menetrend szerint közlekednek pénteken is. Ez azt jelenti, hogy péntek hajnali 4.30-ig még járnak a (kilencszázzal kezdődő számú) éjszakai buszjáratok.
Menetrend szerint járnak majd az éjszakai járatok
Jön az új KRESZ! Mi változik?
Új sebességmérők Budapesten
Ha jók leszünk, ihatunk?
Teszünk a KRESZ-re: félelem és rettegés az utakon
MTI