Visszahívás: Európát is elérte a Mazda akciója
A japán gyártó világszerte több mint félmillió kocsit rendel szervizelésre a szervokormány lehetséges meghibásodása miatt. A Mazda csütörtöki bejelentése szerint összesen 514 ezer darabot kell visszahívni a 2007-ben és 2008-ban gyártott Mazda3 és Mazda5 modellek közül. Ez a legnagyobb szabású visszarendelés a cég történetében. Az intézkedés az európai piacot is érinti.
A héten korábban a gyártó azt közölte, hogy Észak-Amerikában visszahív több mint 300 ezer autót. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó után az akciót most kiterjesztették egyebek között Ausztráliára, Tajvanra és Kínára, valamint Európában értékesített modelleket is visszahívnak.
Az érintett kocsiknál előfordulhat, hogy rozsdásodás indul meg a kormányszerkezetben egy hidraulikus pumpában, aminek következtében hirtelen kihagy a szervo, így egyik pillanatról a másikra nehezebb lesz kormányozni az autót, ami balesetveszélyt okoz.
.
MTI
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





