.jpg)
Ugyanakkor a válság pozitív hatása lesz a hitel- és ingatlanpiac tisztulása.
A tanácskozáson szóba került az ingatlanadó. Kövesdy Attila, a Deloitte üzletág vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy a jövő év elejétől hatályos értékalapú ingatlanadó-törvény még módosulhat, elképzelhető, hogy négyzetméter alapon is kivethetik majd az adót az önkormányzatok. Az előadó a törvényben megszabott ingatlanérték helyett szívesebben vette volna az ingatlan kataszter elkészítését.
Ugyanezt szorgalmazta Borsi László is. Az Ingatlan Parlament egy évvel ezelőtt megválasztott elnöke most lemondott erről a tisztségről, amit azzal indokolt, hogy a szervezet nem töltötte be vállalt szerepét. A parlament létrehozását ugyanis ő kezdeményezte azzal a céllal, hogy a közel 40 ingatlanos érdekképviselet közös platformra lépjen, és egységesen jelenjen meg. Ezt nem sikerült elérni, így a kormánynak nem volt kivel tárgyalnia sem az ingatlanadó, sem a szakképzést előíró törvény előkészítése során.
Sztranyák József, a Magyar Ingatlan Tanács (MIT) elnöke szerint viszont az Ingatlan Parlament konzultációs fórum, a keretében zajló konferenciákat pedig a MIT szervezi.
A rendezvényen szóba került, hogy a közbeszerzési törvény napirenden lévő módosítása továbbra sem rendez két fontos dolgot: az ingatlanberuházással kapcsolatos kiírásban nem kell rögzíteni a műszaki tartalmat, illetve pénzügyi fedezet nélkül is indítható közbeszerzés.
Nyáron fellélegezhetnek a bankok (hanganyag)
Hitelek: csak a kamatok változhatnak, a szigor nem (hanganyag)
Máris "hidegebbet" jósolnak Európában
Válságos valóság: még nem látszik az alagút vége
MTI