A Nemzeti Hírközlési Hatóság szabályozza a fogyasztók választási szabadságát korlátozó úgynevezett hűségszerződések felmondását is
A Nemzeti Hírközlési Hatóság szabályozza a fogyasztók választási szabadságát korlátozó úgynevezett hűségszerződések felmondását is a vezetékestelefon-hálózathoz való hozzáférés kiskereskedelmi piacaira vonatkozó határozattervezetében - áll a hatóság közleményében
A tanács határozattervezete szerint a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének minősül, ha a határozott idejű szerződés felmondását a szolgáltató egyoldalúan kikötött, a szerződés teljesítése során nyújtott kedvezményekkel, illetve a teljesítésre fordított költségekkel nem arányos és nem indokolt feltételekhez köti. A kedvezményes ajánlat nem irányulhat a fogyasztó "röghözkötésére", arra, hogy esetleges későbbi, kedvezőbb ajánlatokat ne tudjon elfogadni. A tanácsnak a tervezett kötelezéssel nem célja a határozott időre szóló kedvezményes ajánlatok megtiltása, de ezek a határozat hatálybalépését követően már nem tartalmazhatnak a fogyasztók választási szabadságát korlátozó feltételeket, illetve a választást csak aránytalan költségekkel lehetővé tevő kitételeket.
Mivel a határozott idejű szerződés keretében való díjcsomagváltás, illetve szerződésfelmondás feltételei (általában a kötbérfizetési kötelezettségek) és a szerződés ideje alatt kínált kedvezmények egyaránt eltérőek, ezért a hatóság mindig csak egyedi esetekben tudja a feltételek indokoltságát és arányosságát vizsgálni.
A tanács a "Nyilvános telefonhálózathoz helyhez kötött hozzáférés lakossági, illetve nem lakossági felhasználók számára" kiskereskedelmi piacok elemzése során mind az öt egykori monopolszolgáltatót jelentős piaci erejű (JPE) szolgáltatónak minősítette. Az Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel cégekre, mint JPE szolgáltatókra a tanács a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tiltása mellett további két kötelezettséget is kirótt. Ezek szerint továbbra is kötelező marad a közvetítőválasztás biztosítása és tiltott lesz az indokolatlanul magas díjak alkalmazása. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az érintett szolgáltatók az elkövetkező években, éves átlagban nem emelhetik az adott évben mért fogyasztói áremelkedésnél nagyobb mértékben az egyszeri bekapcsolási, illetve a havi előfizetési díjat.
A határozattervezetet az érintettek a Hírközlési Értesítőben való megjelenést követő huszadik napig véleményezhetik. A konzultációt követően a tanács a véglegesített határozatot megküldi az Európai Bizottságnak, és egyetértés esetén a végleges határozatot kihirdeti.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár