Vitáztak a forintról, vitázhatnak a nyugdíjforintjainkról
Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának keddi ülésén vita alakult ki Baja Ferenc szocialista és Rogán Antal Fideszes bizottsági elnök között az Alkotmányba foglalt forintról, mint nemzeti fizetőeszközről.
Nemcsak a gazdaságpolitika, de a monetáris politika mozgásterét is meghatározza ez a döntés, ezért indokolt lett volna azt előzetesen vitára bocsátani a gazdasági bizottságban - vetette fel Baja Ferenc.
Rogán Antal válaszában elmondta: az Alkotmány vitája rögzített parlamenti keretek között zajlott, ahol az ellenzéknek módja lett volna kifejteni véleményét. Hozzátette: a forint, mint nemzeti fizetőeszköz Varga Mihály államtitkár javaslata alapján került be az Alkotmány szövegébe.
A gazdasági és informatika bizottság 22 igen és 4 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak nyilvánította a kormány törvényjavaslatát, amely a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosítását tartalmazza.
MTI
Önvédelemnek nevezték az újabb légicsapásokat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




