Az NNI közleménye szerint egy Magyarországon működő bank egyik vezető tisztségviselőjének elektronikus postafiókjára tavaly novemberben és decemberben összesen három alkalommal fenyegető tartalmú levelek érkeztek. Ezekben 50 millió euró megfizetését követelték azért, hogy "az e-mail mellékletét képező – egy nagy értékű ingatlan adás-vételével kapcsolatosan egy másik nyomozószerv által készített - iratokat ne hozzák nyilvánosságra".
A rendőrségi tájékoztatás alapján a három gyanúsítottat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Csak egy évig "védelmezi" az állam a brit bankot
A rendőrség már nyomoz az SZDSZ ügyében
Hidegen hagyta a piacokat a kamatvágás (hanganyag)
Külön utakon az EKB (hanganyag)
MTI
Zsarolás miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a három magyar állampolgár ellen, akik 12,5 milliárd forintot követeltek egy vezető banki tisztségviselőtől
Lakóházat ért dróntalálat a moszkvai régióban.

