1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Míg 2006-ban a szaloncukrok iránti kereslet és ennek eredményeképpen a fogyasztók által vásárolt mennyiség nőtt, addig csokimikulásból 2 százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban. Szaloncukrokból a vásárlók a mérsékeltebb áron kínált sajátmárkás, illetve zacskós kiszerelésű termékeket keresik.
Míg 2006-ban a szaloncukrok iránti kereslet és ennek eredményeképpen a fogyasztók által vásárolt mennyiség nőtt, addig csokimikulásból 2 százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban – derült ki a GfK Hungária ConsumerScan adataiból. Szaloncukrokból a vásárlók a mérsékeltebb áron kínált sajátmárkás, illetve zacskós kiszerelésű termékeket keresik; a csokimikulásoknak immár közel egyharmada a hipermarketekből kerül az ablakba készített kiscipőkbe.

A tavaly karácsonyi szezonban, 2006. október-2007. januári időszakban, a vásárlók 4 százalékkal több szaloncukrot vásároltak, mint az azt megelőző év azonos időszakában, így mintegy 8 százalékkal nagyobb összeget hagyva a karácsonyi bevásárlás közepette a kasszáknál.

A kereslet főként a sajátmárkás szaloncukrok felé irányult: 2005-ben még a szaloncukor mennyiségi piacának tizedét adták a sajátmárkás termékek, egy évvel később azonban már 16 százalékra nőtt az arányuk. Ennek hátterében főként a saját és a gyártói márkák közötti árkülönbség húzódik meg, hiszen míg 1 kilogramm márkázott szaloncukor 2006-ban átlagosan 1078 forintba került, addig a sajátmárkás termékek 1 kilogrammját csaknem kétharmad áron, 668 forintért lehetett megkapni.

A sajátmárkás termékek előretörésére utaló további árulkodó jel, hogy egyre növekszik az azokat vásárló háztartások aránya is. A kimért szaloncukrok esetében 1 százalékpontos emelkedéssel 20 százalékra nőtt a sajátmárkás termékek vásárlói hatóköre, míg a zacskós kiszerelés esetében ugyanez a mutató 39 százalékról 41 százalékra nőtt. A dobozos szaloncukrok esetében 2005-höz képest nem nőtt a sajátmárkás terméket vásárló háztartások aránya, a családok 6 százaléka díszítette karácsonyfáját sajátmárkás dobozos szaloncukorral.

A különböző kiszerelési formák közül 2006-ban a zacskós volt a legnépszerűbb és egyben a legkelendőbb is, a háztartások által megvásárolt szaloncukor mennyiségének 58 százalékát adta, ami 7 százalékos növekedést jelent 2005-höz képest. Szintén növekszik a dobozos kiszerelésű szaloncukrok részesedése, melyből 17 százalékkal nagyobb mennyiséget vásároltak a háztartások. Bár 2005-höz képest a tavalyi szezonban a fogyasztók nagyobb aránya választotta a kimért szaloncukrokat, ezek a vásárlások összességében mégis mintegy 3 százalékkal kisebb mennyiséget tettek ki, mint az előző évben.
 
A dobozos kiszerelést jellemzően a fiatal, 40 év alatti korosztály, míg a zacskóba csomagolt szaloncukrot inkább az 50 év feletti korosztály vásárolja.


Kevesebb csokimikulás a bevásárlókosarakban

Karácsonyi csokifigurákból – így csokimikulásból – a 2006. évi szezonban 2 százalékkal fogyott kevesebb az üzletek polcairól mint az előző év azonos időszakában. A fogyasztói árak emelkedése azonban jelentős, mintegy 10 százalékos értékbeli piacbővülést vont magával. Az átlagos mintegy 12 százalékos áremelkedés egyben arra is magyarázatul szolgál, miért is esett vissza a vásárló háztartások aránya 29 százalékról 26 százalékra a 2005. és 2006. évi karácsonyi szezon között.

Az áremelkedés főként a diszkontokban (32 százalék) és a c&c üzletekben (44 százalék) volt kiugró, minek következtében pedig csökkent a diszkontok részesedése a szezonális csokoládéfigurák eladásából. Ezzel párhuzamosan teret kaptak a hipermarketek, ahol a csokimikulásokat az egy évvel korábbiakhoz képest 2006-ban átlagosan 6 százalékkal lehetett olcsóbban beszerezni.

GfK Hungária Piackutató Intézet

A Mikulás már nem annyira ennivaló?
Biztonságos játékokat hoz a Jézuska?
Nagyon drága lesz idén a karácsonyfa
Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG