3p

Az Európai Unió Tanácsa feloldotta a Szíriával szemben bevezetett valamennyi uniós gazdasági szankciót, kivéve a biztonsági okokból hozott korlátozó intézkedéseket – közölte az uniós tanács szerdán.

A brüsszeli közlemény szerint a döntés célja, hogy támogassa a szíriai népet az új, befogadó, pluralista és békés Szíria újraegyesítésében és újjáépítésében.

Az intézkedés részeként az EU 24 szervezetet törölt a pénzkészletek és gazdasági erőforrások befagyasztásának hatálya alá tartozó szervezeteket soroló uniós jegyzékből. E szervezetek közül több bank, illetve a szíriai gazdaság fellendülése szempontjából kulcsfontosságú ágazatokban – köztük például az olajtermelésben és -finomításban és a távközlésben működő vállalatok –, míg mások a médiaszektorban tevékenykednek.

A közlemény Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét idézte, aki azt mondta:

a szankciók feloldása az egyetlen helyes döntés a jelenlegi történelmi helyzetben. Célja a helyreállítás és a politikai átmenet támogatása Szíriában. Az EU az elmúlt 14 évben a szíriai nép mellett állt, és a jövőben is ezt fogja tenni – hangsúlyozta.

A közlemény szerint továbbá: az elszámoltathatóság és a békés átmenet támogatása érdekben az uniós tanács 2026. június 1-jéig meghosszabbította a Bassár el-Aszad elnök vezette, azóta leváltott kormánnyal kapcsolatban álló emberekre és szervezetekre vonatkozó szankciós jegyzék hatályát.

Emellett a Szíria part menti régiójában 2025 márciusában indult erőszakhullámmal kapcsolatban az EU globális emberi jogi szankciórendszere keretében a tanács új korlátozó intézkedéseket vezetett be „súlyos emberi jogi visszaélések miatt” két személlyel és három szervezettel szemben – tájékoztattak.

Az Európai Unió Tanácsa továbbra is nyomon követi a fejleményeket Szíriában, és készen áll arra, hogy további korlátozó intézkedéseket vezessen be az emberi jogok megsértőivel és az instabilitást okozókkal szemben – tették hozzá.

A Szíria elleni gazdasági szankciókat az EU 2011-ben vezette be, „válaszul a polgári lakosság erőszakos elnyomására a Bassár el-Aszad elnök vezette kormányzat által”.

A szankciók között olajembargó szerepelt, valamint bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank vagyoni eszközeinek uniós befagyasztása, exportkorlátozás azon berendezések és technológiák esetében, amelyek belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, illetve lehallgatására is szolgálhattak.

A szankciók nem érintették a humanitárius segítségnyújtást, az élelmiszerek, gyógyszerek és orvosi felszerelések szállítását.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG