3p

Oroszország 14 éve nem rendelt el akkora sorozást, mint a napokban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte 160 ezer férfi behívását kötelező katonai szolgálatra április 1-je és július 15-e között – adta hírül a Moscow Times. A lépésre a tavaszi sorozás keretében került sor. (Oroszországban évente kétszer van sorozás.) 

Rekordmértékű sorozás

A kormányfüggetlen orosz lap információi szerint ez a legtöbb embert érintő behívás 2011 óta, amikor az orosz védelmi minisztérium több mint 200 ezer férfit sorozott be. És jelentős a növekedés az elmúlt évekhez képest is: 2024-ben például 150 ezer embert érintett, 2022-ben pedig „csak” 134 500-at.

A kötelező katonai szolgálatra 18 és 30 év közötti férfiakat hívnak be – az orosz elnök tavaly emelte fel a korhatárt 30 évre.

Vlagyimir Putyin az Arhangelszk nevű, 885M Jaszeny-M típusú atommeghajtású tengeralattjáró fedélzetén Murmanszkban 2025. március 27-én
Vlagyimir Putyin az Arhangelszk nevű, 885M Jaszeny-M típusú atommeghajtású tengeralattjáró fedélzetén Murmanszkban 2025. március 27-én
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Gavriil Grigorov

A sorkötelezettek mellett Oroszországnak több százezer szerződéses katonája is van, akiket az ukrajnai háborúban vetnek be. Ezek a katonák magas fizetéseket és aláírási pénzt kapnak. Emellett minimum több ezer észak-koreai katona is harcolt vagy harcol Oroszország oldalán egybehangzó információk szerint.  

Az orosz elnök egyúttal elrendelte azt is, hogy 2026-ig 1,5 millió főre növeljék az orosz hadsereg aktív, 2 millió 390 ezer főre pedig a teljes létszámát. Ez mintegy 180 ezer fős növekedésnek felel meg.

Mi áll a háttérben?   

Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy a most besorozandókat nem vetik majd be a fronton, és a mostani rendelet nincs összefüggésben az ukrajnai háborúval, vagy ahogy Oroszországban hivatalosan nevezik, a különleges művelettel.

Ukrajna ezzel szemben azt állítja, hogy már ejtett fogságba orosz sorkatonákat, Putyin pedig korábban beismerte, hogy a sorkatonák egy része állítólag tévedésből részt vett a háború kezdetét jelentő invázióban 2022-ben.   

A BBC szerint szintén napvilágot láttak már olyan beszámolók, hogy a határrégiókban sorkatonák estek el. A brit adó arra is felhívja a figyelmet, hogy a mostani lépésre az amerikai tűzszüneti tervek ellenére kerül sor, és a harcok továbbra is folytatódnak.

Sőt, az ukrán vezetés nemrég arra figyelmeztetett, hogy Oroszország tavasszal újabb offenzívára készül északon. Ennek célja az lehet, hogy újabb területeket szerezzen, és minél jobb pozícióban vágjon neki az esetleges tűzszüneti, majd béketárgyalásoknak.     

A rekordnagyságú sorozás összefüggésben állhat azzal is, hogy az orosz hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett el az ukrajnai háborúban. A BBC és a Mediazone tényfeltáró cikke több mint 100 ezer halálos áldozatot azonosított orosz oldalon, a valós szám azonban ennek több mint a duplája is lehet. 

Ukrán oldalon hivatalosan 46 ezer katona vesztette életét – legalábbis ezt a számot közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök februárban.       

Putyin egyébként már három alkalommal megnövelte a hadsereg létszámát azóta, hogy 2022 februárjában támadást indított Ukrajna ellen. A 2023 végi bővülést az orosz védelmi minisztérium a növekvő fenyegetéssel indokolta, amelyet szerinte az ukrajnai háború és „a NATO folyamatban lévő expanziója” jelent.             

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
Nemzetközi Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:35
Azt a szabadságot, amelyet a magyarok 1956-ban maguknak követeltek, ma az ukránok számára is meg kell védenünk – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
Nemzetközi Elfogták azt az ukrán állampolgárt, aki egy lengyel templomban késelt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:03
Késes támadás történt a kelet-lengyelországi Jaroslaw városban működő női bencés kolostor templomában, egy pap meghalt, további négy ember megsebesült. Az ukrán állampolgárságú elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette – közölte csütörtökön az Interia.pl hírportál rendőrségi közlésre hivatkozva.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta: erre készül most Trump az orosz-ukrán háborúban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:35
Donald Trump adminisztrációja most három lépéssel próbálja deeszkalálni az ukrajnai háborút.
Nemzetközi Újabb feltételeket teljesített Ukrajna, megnyílt az út hárommilliárd euró előtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:22
Az Európai Unió Tanácsa közel hárommilliárd euró kifizetését hagyta jóvá csütörtökön Ukrajna számára. Ez az Ukrajna Alap nyolcadik kifizetése lesz, amelyből közel 800 millió euró első alkalommal származik majd az ukrán támogatási hitelből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG