2p

Jean-Noël Barrot szerint nincsenek “vörös vonalak”. Francia katonák Ukrajnába küldését sem zárta ki.

A francia külügyminiszter, aki David Lammy brit külügyminiszterrel egyeztetett Londonban pénteken, a BBC-nek adott interjúban úgy fogalmazott: a nyugati szövetségeseknek nem szabadna határt szabniuk az Oroszországgal szemben Ukrajnának nyújtott támogatásnak, és nem szabadna „vörös vonalakat húzniuk” és azokat kifejezniük.

Arra a kérdésre, hogy jelentheti-e ez akár francia harcoló alakulatok küldését is, azt válaszolta: semmilyen lehetőséget sem zárnak ki.

A francia külügyminiszter csapatok Ukrajnába küldését sem zárta ki
A francia külügyminiszter csapatok Ukrajnába küldését sem zárta ki
Fotó: X

Beszélt arról is, hogy az ukrán hadsereg oroszországi célpontok ellen is használhatja a francia nagy hatótávolságú rakétákat az „önvédelem logikáját” követve. Ugyanakkor nem kívánta megerősíteni, hogy ez megtörtént-e már.

Hozzátette: olyan intenzíven és addig támogatják Ukrajnát, ameddig csak szükséges. Szerinte ugyanis a „mi biztonságunk” forog kockán, és egy négyzetkilométernyi orosz előrehaladás Ukrajnában azt jelenti, hogy „a fenyegetés egy négyzetkilométerrel közelebb jut Európához.”

Az elmúlt egy hétben jelentős eszkaláció történt az ukrajnai háborúban. Ennek lépéseit laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó mfor.hu foglalta össze.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG