4p

Szép szavakkal nyilatkozott Kínáról az orosz elnök vasárnapi látogatása előtt.

Az Oroszország és Kína közötti politikai és gazdasági kapcsolatokról, valamint nemzetközi kérdésekről is nyilatkozott a kínai Hszinhua hírügynökségnek Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Vlagyimir Putyin vasárnap utazik négynapos látogatásra Kínába, amely Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere. A két ország között kereskedelmi forgalom tavaly rekordösszegű, 245 milliárd dollár volt.

Az interjúban kiemelte a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi és ipari együttműködés előrehaladását.

Az orosz vezető először a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) kétnapos csúcstalálkozóján vesz részt az észak-kínai Tiencsin kikötővárosban. A biztonságra összpontosító SCO-nak, amelyet 2001-ben alapítottak, jelenleg tíz állandó tagja van, köztük Irán és India is. A találkozó kapcsán az orosz államfő annak a reményének adott hangot, hogy „közös erőfeszítésekkel minőségileg új dinamikát tudunk adni az SCO-nak, korszerűsítve azt a kor követelményeinek megfelelően”.

Vlagyimir Putyin ezután Pekingbe utazik, hogy tárgyaljon Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és részt vegyen azon a katonai diszszemlén, amellyel a második világháború végét jelentő hivatalos japán kapitulációra emlékeznek. Az orosz elnök azt mondta, hogy Pekingben a kétoldalú kapcsolatok valamennyi aspektusáról, továbbá az aktuális regionális és nemzetközi kérdésekről lesz szó.

„Az orosz-kínai stratégiai kapcsolat stabilizáló tényezőként működik”

- fogalmazott.

A kínai hírügynökségnek adott írásos interjúban Vlagyimir Putyin megköszönte Kínának, hogy gondosan őrzi a Vörös Hadsereg katonáinak emlékére állított emlékműveket. A katonák életüket adták a Kína felszabadításáért vívott harcokban – jelezte.

„Az ilyen őszinte, felelősségteljes hozzáállás a múlthoz feltűnően eltér egyes európai országok gyakorlatától, ahol a szovjet katonák-felszabadítók obeliszkjeit és sírjait barbár módon meggyalázzák és megsemmisítik, a +kényelmetlen+ történelmi tényeket pedig retusálják. Azt látjuk, hogy számos nyugati országban a második világháború eredményeit ténylegesen felülvizsgálják, a nürnbergi és a tokiói törvényszék ítéleteit pedig nyíltan figyelmen kívül hagyják.”

Kitért arra is, hogy „képzeletbeli orosz és kínai fenyegetések ürügyén újjáéled a japán militarizmus, és Európában, beleértve Németországot is, nem szégyellve semmilyen történelmi párhuzamot, a kontinens remilitarizálásának útját tűzik ki”.

Kölcsönös érdekek

Gazdasági kérdésekről szólva kiemelte, hogy az Oroszország és Kína közötti elszámolások szinte teljes mértékben nemzeti valutában történnek, a dollár és az euró részesedése a statisztikai hibahatárra csökkent. A két ország közötti kereskedelmi forgalom növekedésére térve rámutatott arra, hogy Oroszország vezető szerepet tölt be a Kínába irányuló olaj- és gázexportban, a Szibéria Ereje vezetéken keresztül szállított teljes mennyiség már meghaladta a 100 milliárd köbmétert, és egy újabb gázvezeték üzembe helyezését tervezik 2027-ben.

Megjegyezte, hogy Oroszország és Kína támogatja az ENSZ reformját, különösen azt, hogy a Biztonsági Tanács „demokratikusabb jelleget kapjon azáltal, hogy tagjai közé ázsiai, afrikai és latin-amerikai államokat is bevonjanak”.

Emellett Moszkva és Peking a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank reformja mellett áll – fűzte hozzá az orosz államfő, aki szerint „fontos kizárni a pénzügyi szféra neokolonialista célokra való felhasználását, amelyek ellentmondanak a világ többsége alapvető érdekeinek”.

„Épp ellenkezőleg, az egész emberiség javát szolgáló fejlődésre van szükségünk”

- szögezte le az interjúban Vlagyimir Putyin.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
Nemzetközi Frissítve: nem business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:58
Csak elment az uniós csúcsra.
Nemzetközi Zelenszkijnél elfogyott a cérna: keményen odaszólt Trumpnak, a tűzszünetnek is annyi
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:59
Újra felszállnak az ukrán drónok az orosz finomítók irányába.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG