5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Moszkva és Kína kezüket dörzsölve figyelik az Egyesült Államok és India között elmérgesedő viszonyt. Mostanra Trumpnak már tisztában kell lennie azzal, hogy Putyin nemcsak becsapja őt, hanem hogy ő is részt vesz a jelenlegi, ellene irányuló globális kampányban. Káncz Csaba jegyzete.

A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóját idén augusztus 31. és szeptember 1. között rendezik meg Tiencsin városában, Kínában. A találkozón többek között részt vesz a kínai, az orosz és az iráni elnök, valamint az indiai és a pakisztáni miniszterelnök. Irán kivételével mindannyian elismert atomhatalmak, Pakisztán kivételével pedig mindannyian vezető BRICS-országok, amelyek laza és átfedő államhálózatokkal aktívan részt vesznek a világpolitikában és alternatívákat szeretnének meghatározni.

Trump és a Globális Dél

Donald Trump új amerikai politikája az elmúlt időszakban teljesen magával ragadja a média figyelmét.

Az elmúlt néhány évben azonban a világ közvéleményének perifériáján új, „nem nyugati” konstrukciók alakultak ki, amelyek meghatározó szerepet játszanak a világpolitikában.

A BRICS és az SCO égisze alatt az úgynevezett Globális Dél országai csoportosulnak, amelyek egyre nagyobb szerepet játszanak a kritikus infrastruktúrák, nyersanyagok, valamint a normák és szabványok terén.

Indiai ellenzéki aktivisták Donald Trump gúnymaszkját égetik, tiltakozásul az Indiára kivetett amerikai büntetővámok ellen
Indiai ellenzéki aktivisták Donald Trump gúnymaszkját égetik, tiltakozásul az Indiára kivetett amerikai büntetővámok ellen
Fotó: MTI/EPA/Pijal Adhikari

A BRICS- és SCO-országok által ápolt és formált nemzetközi kapcsolatok nem követnek racionális rendet. Ez az új geopolitika az úgynevezett konstelláció-tervezés elvén alapul, amely helyzetfüggően kihasználja a lehetőségeket, de mégis stratégiai keretet határoz meg. Ezzel maximalizálják saját lehetőségeiket, és játékosan alakítják ki a hosszú távú fejlődést. Így például Kína és India egyszerre lehet partner, versenytárs és ellenfél. Az, hogy a katonai eszközök és konfliktusok is új szerepet játszanak és bevetésre kerülnek, a többféle lehetőséget és több irányt felölelő stratégia és hatalmi politika része.

A Kínában megrendezendő SCO-csúcstalálkozó megmutatja, hogyan lépnek színre a Globális Dél országai ebben az „ökoszféra-diplomáciában”.

Az SCO, amelyet 2001-ben hivatalosan eurázsiai biztonsági és gazdasági szervezetként alapítottak, a BRICS bővülése és a világpolitika új csoportosulása nyomán új hangsúlyokat tud és akar majd teremteni.

Az indiai feszültség

A mostani SCO találkozónak különleges jelentőséget ad, hogy Indiával szemben a héten hatályba lépett az orosz olaj vásárlása miatt kiszabott extra 25 százalékpontos amerikai vámtétel. Az ázsiai ország ezzel abban a „privilégiumban” részesült, hogy csak ő kapott eddig ilyen büntetést. A Citigroup szerint az ázsiai ország éves GDP növekedését 0,6-0,8 százalékkal ronthatja az amerikai lépés, amennyiben az éves szinten is megmarad. Nem kis csapást kapott Új-Delhi, hiszen India éves amerikai exportja eddig mintegy 86,5 milliárd dollár volt.

Moszkva és Kína mindenesetre kezüket dörzsölve figyelik az Egyesült Államok és India között elmérgesedő viszonyt.

Az SCO találkozón létrejövő megbeszélés Narendra Modi miniszterelnök és Hszi Csin-ping elnök között – Oroszország áldásával – értékes mozgásteret biztosíthat Moszkvának, hogy elhalassza vagy késleltesse a tűzszünetet Kijevvel. A szorosabb Oroszország–India–Kína (RIC) háromszög azt is jelentené, hogy az Egyesült Államok Moszkva ellen esetlegesen bevezetett új szankcióit könnyebben el lehetne viselni.

Putyin játszmája

Ez komoly visszalépést jelenthet Trump számára. Ha jövőre ráadásul elveszíti a félidős választásokat, akkor „béna kacsa” vezetővé válna, ami az Egyesült Államokat a következő két évre politikai bizonytalanságba taszítaná.

Az amerikai politikai zűrzavar a 2028-as új elnökválasztásig jól jönne Putyin elnöknek. Miután az ukrajnai politikai győzelem már szinte elérhetetlen, Putyin büszkélkedhetne azzal a káosszal, amelyet Amerikában és a Nyugat egész területén sikerült elterjesztenie.

Az új vámtarifákkal kapcsolatos helyzet veszélyes lehet Amerikára nézve, még akkor is, ha egyes amerikai politikusok azt állítják, hogy ez szükséges az ország kincstárának feltöltéséhez.

Az igazság az, hogy egy erős Amerika nélkül az amerikai vezetésű nemzetközi rend is alapjaiban rendül meg. A zavarok évtizedek alatt elért eredményeket és erőfeszítéseket tehetnek tönkre, és megdöbbentő módon a repedések már megjelentek a nyugati hírszerzési együttműködésben is.

Ezt tovább súlyosbítják a Trump ellen indított globális és amerikai kampányok. Trumpot széles körben megbízhatatlannak és kapkodónak ábrázolják. Ennek eredményeként egy ilyen személyiség által vezetett országot szintén megbízhatatlannak tekintenek. És ebből következően egy olyan nemzetet, amely ilyen vezetőt választ, gyanakvással kezelnek.

A KGB nem ma kezdte a szakmát

Mostanra Trumpnak már tisztában kell lennie azzal, hogy Putyin nemcsak becsapja őt, hanem még részt is vehet a jelenlegi, ellene irányuló globális kampányban. Ebben a narratívában a jelenlegi Egyesült Államok, amelyet egy nyilvánvalóan alkalmatlan orosz bábelnök vezet, Amerika hanyatlásának bizonyítéka, amely előrevetíti Oroszország teljes győzelmét. Putyin bolond lenne, ha nem használná ki ezt a narratívát – és ő nem bolond.

Trump azonban eddig többször is bebizonyította, hogy gyakorlatias és pragmatikus módon reagál, ha a piaci nyomás és a külső erők meghaladnak egy szintet. Ezzel összefüggésben tegnap már jelezte, hogy alapjaiban átgondolhatja Oroszországgal kapcsolatos hozzáállását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG