2p

Az Egyesült Államok büntetőintézkedéssel sújtott több tucatnyi fehérorosz vállalkozást és magánszemélyt az Oroszország elleni szankciók megsértéséért - jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium.

A washingtoni bejelentés alapján szankció hatálya alá került 19 magánszemély, valamint 14 vállalkozás és egy a szankciók kijátszásában részt vevő repülőgép. A büntetőintézkedések indokai közé sorolják az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt kirótt szankciók kijátszása mellett azt is, hogy az érintettek anyagi előnyhöz segítettek Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök belső köréhez tartozó embereket.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma Kanadával, az Egyesült Királysággal és az Európai Unióval közös közleményben szólította fel a fehérorosz kormányt, hogy engedje el - a közlemény szerint - az országban politikai okokból bebörtönzött 1400 embert.

A nyugati hatalmak nyilatkozata kilátásba helyez további büntetőintézkedéseket a demokratikus értékek megsértése miatt, és kifejezi az aláírók szolidaritását a fehérorosz emberek mellett, négy évvel az - a dokumentum megfogalmazása szerint - elcsalt elnökválasztást és az emberi jogok megdöbbentő mértékű megsértését követően. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Az ukrán légvédelem nem bírt az orosz drónokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 11:16
Az északkelet-ukrajnai Konotopot tömeges dróncsapás érte.
Nemzetközi Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:48
Kedden beszédet mond az amerikai Kongresszusban.
Nemzetközi Orosz oljafinomítót támadtak az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:57
A tűz oltására 122 embert és 39 műszaki eszközt vetettek be.
Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
Nemzetközi Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:22
Sok új név felkerült a listára.
Nemzetközi Putyin segítő kezet nyújtana Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:37
Az orosz elnök fogadta az iráni külügyminisztert.
Nemzetközi Évtizedek óta nem látott vendéget fogad Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:11
Első egyesült államokbeli hivatalos uralkodói látogatására érkezik hétfőn Washintonba III. Károly brit király és felesége.
Nemzetközi Tényleg várják Magyar Pétert Brüsszelben, de lehet, hogy nem derül ki, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 15:39
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője megerősítette, hogy Magyar Péter leendő miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazik, és informális egyeztetést folytat az uniós források hazahozataláról.
Nemzetközi A Hezbollah továbbra sem akar Izraellel tárgyalni
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:18
Újra megerősítette hétfőn Naím Kászim, a Hezbollah libanoni síita milícia vezetője, hogy ellenzi a Bejrút és Izrael közötti közvetlen tárgyalásokat.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosról nem is tárgyal Irán, de megmondták, miről igen
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:38
Háromlépcsős terv alapján jutnának megállapodásra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG