2p

A kormánykommunikáció szerint agyonverték.

A Sebestyén József halálának ügyében vizsgálatot kezdeményező ukrán ombudsmani hivatal az alábbi tájékoztatást adta a Szabad Erópa kérdéseire, valószínűsíthetően a hadseregtől kapott tájékoztatás alapján:

„Az Ukrán Védelmi Minisztérium által a biztos kérésére szolgáltatott tájékoztatás szerint az 1979-ben született Joszipovics Sebesten ukrán állampolgárt (SEBESZTEN JOSZIP – az ukrán állampolgár külföldi utazásra jogosító útlevelének átírása szerint) 2025 júniusában az Ungvári Járási Területi Toborzó és Szociális Támogatási Központ mozgósítása során behívták katonai szolgálatra, és az Ukrán Fegyveres Erők (a továbbiakban: AFU) egyik katonai egységéhez küldték további szolgálatra.

2025. június 18-án Josip Sebesten, az AFU katonája (a továbbiakban: Katona) engedély nélkül elhagyta a katonai egységet anélkül, hogy bárkit is tájékoztatott volna a cselekmény okairól és indokairól. A rendelkezésre álló információk szerint 2025. június 24-én az említett katona személyesen megjelent a Beregszász Központi Kerületi Kórház sürgősségi osztályán, ahol fekvőbeteg-kezelésre került. A nyújtott orvosi segítség ellenére 2025. július 6-án az igazságügyi orvosszakértői intézet megállapította a katona betegségben bekövetkezett halálát. Megállapították, hogy Josip Sebesten halálának okai nem álltak összefüggésben jogellenes cselekmények elkövetésével vagy katonai műveletekből eredő sérülésekkel.”

A július elején elhunyt Sebestyén József ügyére a kormány villámsebességgel kezdett kampányt építeni, bár a mai napig nem tudjuk, biztosan, mi történt vele. Az első hazai sajtóhírek arról szóltak, hogy a férfit erőszakkal vitték el az ukrán toborzók és a testvére szerint azért halt meg, mert közben vasdorongokkal megverték (a kormánykommunikáció szerint agyonverték kényszersorozás során) – írta a 444.

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG