3p

Az ukránok szerint egyértelmű, hogy mire megy ki a játék.

Csütörtökön egyértelművé vált, hogy nem jön létre a remélt találkozó Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij orosz, illetve ukrán elnökök között a törökországi, egyébként orosz kezdeményezésre létrejött béketárgyalásokon.

Miután kiderült, hogy az orosz fél egy alsó szintű delegációval képviselteti magát, az ukrán elnök is elhagyta Törökországot, és Albániába, az uniós vezetők csúcstalálkozójára utazott (ahol egyébként a magyar miniszterelnök is jelen lesz).

Péntekre ettől függetlenül az volt a terv, hogy a két delegáció amerikai és török képviselők részvételével leül tárgyalni, de úgy tűnik, az utolsó pillanatban az oroszok változtattak a feltételeiken. Azt követelték ugyanis, hogy a török és amerikai diplomácia képviselői mégse legyenek jelen a megbeszélésen.

„Ez újabb jele annak, hogy Oroszország aláássa a békeerőfeszítéseket. Mi azért jöttünk, hogy komoly megbeszéléseket folytassunk, az oroszok pedig követelésekkel, feltételekkel állnak elő. Ennek fényében kétségeink vannak azzal kapcsolatban, hogy Putyin a problémák megoldása vagy inkább az egész folyamat megakasztása céljával küldte őket ide”

- fogalmazott egy névetelenséget kérő ukrán forrás.

„Csak egy oka lehet annak, ha az oroszok félnek attól, hogy az Egyesült Államok jelen legyen a tárgyaláson – azért jöttek, hogy feltartsák a folyamatot, nem azért, hogy megoldjuk a kérdéseket, és ezt el akarják titkolni az amerikaiak elől”

- tette még hozzá.

Közben a Meduza, emigrációban működő orosz hírportál olyan értesüléseket tett közzé, amelyek szerint az orosz állami felügyelet alatt álló médiában egy központilag kiküldött emlékeztetőben arra utasították a szerkesztőségeket, hogy ne keltsenek várakozásokat egy esetleges áttörés irányában. E helyett arra készítsék fel közönségüket, hogy patthelyzet fog kialakulni. Az emlékeztető arra is felhívja a figyelmet, hogy a hangsúly a tudósításokban azon legyen, hogy Ukrajna rosszabb helyzetben van a tárgyalásokon, mint 2022-ben, az újabb európai szankciók pedig nem fognak ártani Oroszország gazdasági fejlődésének.

A hírek szerint a tárgyalások végül egy óra késéssel elkezdődtek, az egyelőre nem teljesen egyértelmű, hogy Törökország és az Egyesült Államok milyen formában képviselteti magát. Állítólag a török hírszerzés vezetője, Ibrahim Kalın részt vesz a megbeszélésen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG